Politika

Orbánék összehozták – Európa sereghajtói lettünk!

Pestibulvar.hu

Volt idő, amikor a magyarokat megfizették a munkájukért, még a minimálbérért dolgozókat is, mára azonban sokat változott a helyzet.

 

Orbánéknak sikerült a rossz kormányzásukkal, a magyar dolgozók lebecsülésével elérni, hogy ahogyan számos más mutatóban, úgy a minimálbér mértékében is sereghajtóvá tették hazánkat!

 

Jövőre a horvátoknál a forintra átszámított minimálbér eléri majd a 228.000-et, a szlovákoknál a 227.000-et, a lengyeleknél a 224.000-et, míg a cseheknél a 212.000-et. Magyarországon azonban csak bruttó 200.000 forinttal lehet számolni,

TEHÁT SOKEZER MAGYARNAK NETTÓ 133 EZER FORINTBÓL KELL KIJÖNNIE AZ ELSZABADULT INFLÁCIÓ MELLETT.

 

Az MSZP közösségi oldalán közzétett bejegyzésében kiemeli, hogy míg korábban Magyarország volt a térség éllovasa, mintaországa hosszú időn keresztül, addig az Orbán-kormány uralkodása alatt az utolsó helyre zuhant. Szinte mindenben az utolsó helyre vitte az országot a magát nemzetinek mondó Fidesz, kivéve a korrupció és az áfa, hiszen ezekben Európa bajnokok.



Az ellenzéki párt szerint tisztességes bérekre, méltányos és igazságos nyugdíjakra, adómentes minimálbérre, az alapélelmiszereknél áfacsökkentésre, biztonságos megélhetésre van szükség, melyet az elmúlt évek tanulsága szerint, az Orbán-kormány képtelen megteremteni, így az egyetlen megoldás a kormányváltás!

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top