Politika

Csúnyán megjárták Orbánèk az Európai Bíróságon – pèldás döntès született ellenük

balramagyar.hu

Sem a menedékkérők jogainak korlátozása, sem a civil szervezetek tevékenységének kriminalizálása nem fér össze az európai szabályozással.

 

A magyar menekültpolitika újabb eleméről derült ki, hogy jogellenes.

 

Az uniós joggal ellentétesnek mondta ki a Stop Soros törvénycsomag több rendelkezését az Európai Bíróság.

 


A vitatott jogszabályt 2018 nyarán fogadta el a magyar parlament, számos hazai és nemzetközi szervezet tiltakozása mellett.

A Stop Soros törvény tulajdonképpen lehetetlenné tette a menedékkérelmek beadását azok számára, akik egy biztonságos harmadik országból érkeztek.

 

A magyar jogalkotó által kreált biztonságos tranzitország kifejezésről más ítéleteiben már megállapított az Európai Bíróság, hogy ellentétes az európai és a nemzetközi joggal is, erre hivatkozással nem lehet elutasítani azt, hogy egy menedékkérelmet elbíráljanak.

 

A másik vitatott pont a menedékkérőknek történő segítségnyújtás kriminalizálása volt, amivel azt akarta megakadályozni – sikerrel – az Orbán-kormány, hogy a civil szervezetek képviselői kapcsolatba lépjenek a menedékkérőkkel és jogaikról tájékoztatást adjanak nekik, segítsék őket a menekültügyi eljárás során, ismertessék velük a lehetőségeiket.

 


A Stop Soros ugyanis tiltotta ezen szervezeteknek, hogy kapcsolatot alakítsanak ki olyanokkal, akik egy “biztonságos tranzitországon” keresztül érkeztek a magyar határhoz.

Azóta Magyarország már módosította, de ha lehet, még szigorúbb tette a menekültügyi eljárást. A kérelmezőnek ugyanis egy külképviseleten kell először egy előszűrésen átesnie, ahol megállapítják, van-e esély arra, hogy menedéket kapjon.

 

Amennyiben igen, akkor az érintett beutazhat Magyarországra. Ez az eljárás lehetetlenné teszi, hogy a határon adják be a menedékkérelmet, emiatt az Európai Bizottság már megindította Magyarországgal szemben a kötelezettségszegési eljárást.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top