Politika

Kásler: a második oltás után a védettség 50–60 százalékra esik vissza minden korosztálynál

Fotó: MTI/Illyés Tibor

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának minisztere Életközelben című videósorozatának legújabb részében összegezte a parlamenti bizottságokban nemrég lezajlott meghallgatásainak tapasztalatait. Mint mondta, Magyarország szerezte be leghamarabb azt a vakcinamennyiséget, amellyel át lehetett volna oltani az egész népességet, ezenkívül Európában először nálunk indult meg a harmadik oltások beadása.

 

 

A jelenleg sokakat foglalkoztató harmadik oltás kérdését is érintette Kásler, szerinte azért van szükség a harmadik oltásra, mert

az első után három–négy hónappal a védettség 7 százalékra, a második oltás után a védettség 50–60 százalékra esik vissza minden korosztály esetében.

 

A miniszter úgy fogalmazott,

a harmadik oltással a védettség ismét 90 százalék föle emelkedik. Ezek nem víziók, nem fikciók, hanem tudományosan bizonyított tények.

 

Kásler a várólisták kapcsán elmondta, a magyarországi várólisták a járvány hatására növekedni kezdtek, ugyanakkor szerinte a világjárvány dacára nagyságrendileg így is jobbak a 2010-es állapotoknál.



 

Kiemelte, a várólistákon nem szerepelnek a sürgősségi ellátásra szoruló betegek, sem a daganatos, illetve keringési betegségekben szenvedők.

Az emberminiszter ígérete szerint, amennyiben nem rendel el a kormány további járványügyi korlátozásokat, akkor a csípőprotézis és térdprotézis műtéteket háromnegyed év alatt el lehet végezni, illetve a várólistát a 2019-es szintre lehet ismét visszaállítani.

 

Azokra a támadásokra, amelyek szerint a járvány ideje alatt daganatos betegek diagnosztikái elmaradtak, úgy reagált: „tipikus tudatlanságból vagy tájékozatlanságból eredő tévedés az onkológiai szűrések és az onkológiai diagnosztika összekeverése. Mint mondta, a diagnosztikát minden egyes esetben el kellett végezni, ami azt jelenti, hogy a tünettel és panasszal rendelkező embereket ki kellett vizsgálni.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top