Politika

Kiderült: a küldöttek negyede el sem ment a Fidesz kongresszusára!

Fotó: Népszava

A küldöttek megközelítőleg negyede el sem ment a Fidesz hétvégi tisztújító kongresszusára. A Fidesz a Népszava kérdésére elismerte: 352-en úgy döntöttek, hogy kihagyják az eseményt.

 

A 352 hiányzó azért is blamázs, mert Hollik István, a Fidesz kommunikációs vezetője a vasárnapi tisztújítás előtt még azt nyilatkozta az MTI-nek, hogy 1472 küldött érkezik. Deák Dániel, a XXI. Század Intézet elemzője szintén csaknem 1500 jelenlévő küldöttről beszélt a Hír TV-nek.

A VALÓSÁG AZONBAN AZ, HOGY A KÜLDÖTTEK CSAKNEM NEGYEDE TÁVOLMARADT A FIDESZ KONGRESSZUSÁRÓL.

 

Amikor a Népszava rákérdezett a résztvevők pontos létszámára, többszöri próbálkozás után az következő választ kapta a Fidesz sajtóosztályától: „A tisztújító kongresszuson 1120 küldött vett részt. 1070 küldött szavazott, ami a korábbi szavazások arányával megegyezik. Az elnök 1061 szavazatot kapott, de nem volt tartózkodás és ellenszavazat.” (Ez utóbbi adatból arra lehet következtetni, hogy 9 szavazat érvénytelen volt.) Miután a lap összevetette Hollik és a Fidesz sajtóosztálya által közölt adatokat, kiderült, hogy

352-EN NEM JELENTEK MEG A TISZTÚJÍTÁSON, AMI A KÜLDÖTTEK MINTEGY 24 SZÁZALÉKA,

 



ráadásul a megjelentek közül 50-en nem szavaztak. Hogy miért maradt távol a szavazásra jogosultak csaknem negyede, arról csak találgatni lehet.

A LEGVALÓSZÍNŰBB, HOGY A HIÁNYZÓ FIDESZES KÜLDÖTTEK NEM VOLTAK BEOLTVA,

mivel Hollik István előzetesen azt mondta, hogy a kongresszuson csak oltottak vesznek részt. De az is lehetséges, hogy voltak, akik a mostani járványhelyzetben nem tartották jó ötletnek, hogy részt vegyenek egy zárt térben megszervezett tömegrendezvényen. És persze elképzelhető, hogy a hiányzók között voltak Covid-fertőzöttek is. Az utókornak már csak a hivatalos adatok maradnak: a Fidesz kongresszusán az 1472 küldöttből csak 1120-an vettek részt, és közülük is csak 1070-en szavaztak, Orbán Viktor pártelnök pedig 1061 voksot kapott.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top