Politika

Lendvai Ildikó megírta: végkielégítés valamint, fájdalomdíj címén bruttó 60 milliót perkáltak le neki

hirhugo.hu

Lendvai Ildikó, az MSZP korábbi elnöke most a Médiatanács vezetőjének hirtelen távozásáról ír, illetve hogy mekkora összeget markolhatott fel.

 

A Médiatanács elnöke megtette azt a szívességet a Fidesznek, hogy mandátuma lejárta előtt gyorsan lemondott: így még ez a kormánytöbbség jelölheti és választhatja meg újabb 9 évre egyik hasonlóan kezes káderét.

 

A sajtó közölte: végkielégítés valamint, mert egy évig nem helyezkedhet el a médiában, fájdalomdíj stb. címén nettő 41 milliót (bruttó 60-at) perkáltak le neki. Természetesen törvényesen, mármint a saját törvényük szerint.

 

Szerencsére egy percig sem kell szegénynek az állástalanok keserű kenyerét ennie: máris egy másik fontos állami posztot tölt be. Havi kb. 4 millióért, ahogy eddig is.

Ha fellengzős pátosszal akarnék fogalmazni, mondhatnám: szép vérdíj a Klubrádióért. Szeliden és hétköznapian csak a sajnálatomat fejezem ki: milyen kár, hogy nemrég lezárult az internetre szorított Klubrádió gyűjtőhete!



 

Ha nem így lenne, biztosan felajánlana az életben maradásukhoz egy pár milliót. Nem is tudom, a végkielégítésből vagy a fájdalomdíjból volna stílszerűbb.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top