Politika

Mély hallgatásba borult a kormány – Ezzel valamiért nem büszkélkednek!

Pestibulvar.hu

Rendkívül rosszul teljesített az uniós átlaghoz viszonyítva a magyar gazdaság, ez pedig a kormány elhibázott lépéseinek is köszönhető.

 

Az Európai Uniós országok októberben mért átlagos éves inflációja 4,4 százalék volt, az eurózónán belül pedig 4,1 százalékos drágulást mértek – számolt be róla a G7 portál.
Az uniós átlag szeptemberben még jelentősen kevesebb, mindössze 3,4 százalék volt, egy évvel korábban pedig csupán 0,3 százalék.

 

Az inflációs “versenyben” Málta teljesített a legjobban, ott mérték a legalacsonyabb inflációt éves szinten, mindössze 1,4 százalékot. Ezt követi Portugália 1,8 százalékkal, a harmadik helyen pedig Finnország és Görögország végzett 2,8 százalékkal.



 

A legmagasabb inflációt, 8,2 százalékot Litvániában lehetett tapasztalni, míg ezt követte 6,8 százalékkal Észtország,

MAJD A HARMADIK LEGROSSZABB EREDMÉNYT MAGYARORSZÁG TUDJA FELMUTATNI, AZ ÉVES SZINTEN 6,6 SZÁZALÉKOS INFLÁCIÓVAL.

 

A portál hozzáteszi azonban, hogy a magyar lakossági fogyasztók az árbefagyasztás miatt az energiaárak növekedését közvetlenül nem érzékelik, de az ipari fogyasztókat ez az intézkedés azonban nem védi, a megnövekedett költségek pedig a fogyasztói árakban is megjelennek.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top