Politika

Gréczy Zsolt felrobbantotta az internetet – Pontokba szedte miért retteg Orbán Gyurcsánytól

Gréczy Zsolt - Fotó: Facebook

HA MÁR ORBÁN NEM ÉRTI, HOGY LEHET MÉG JELEN GYURCSÁNY FERENC A POLITIKÁBAN, ÍME EGY LEHETSÉGES VÁLASZ:

 

A Gyurcsány-kormány
– vezette be a babakötvényt
– emelte a családi pótlékot
– épített több száz kilométer autópályát, több hidat
– felújított több száz óvodát és iskolát
– épített 6 új egyetemi központot
– létrehozta az első magyarországi szélerőműveket



– emelte a nyugdíjakat, 13. havit is adott
– emelte az özvegyi nyugdíjat
– hozta be a Mercedes-gyárat
– teljes lefedettségűvé tette a légimentést
– megőrizte az egyetemi autonómiát, nem zavart el egyetemet

– megvalósította a szabad tankönyv választást
– idején nem volt ekkora egyetemi tandíj
– nem ültetett pártkatonákat független intézmények élére
– nem foglalta el a közszolgálati médiumokat
– nem fosztotta ki az önkormányzatokat
– megbecsült szövetséges volt az EU-ban és a NATO-ban

– csatlakozott a schengeni egyezményhez, szabaddá téve a határokat, az utazást
– úgy emelte határon túli magyar iskolák, könyvtárak, színházak támogatását, hogy ezért cserébe nem várt el politikai támogatást

– emelkedtek a reálbérek
– erősebb volt a forint
– olcsóbb volt a benzin és az élelmiszer
– kisebb volt a hiány és az államadósság
– nem menekült el 500 ezer magyar
– nem küldték haza a meg nem gyógyult betegeket a kórházból



– nem foglalta el a színházakat
– nem gyűlöletet, hanem toleranciát hirdetett
– nem üldözött civil szervezeteket
– több gyermek született
– kisebb volt a halálozás
– többen jártak egyetemre

– több uniós támogatást hozott, mint az Orbán-kormány
– a miniszterelnök családja, baráti köre nem hogy nem lehetett volna milliárdos, de nem is pályázhatott volna uniós pénzekre
– nem mondták meg, ki a magyar és hogy ki hogyan éljen

Gréczy Zsolt

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top