Politika

Kéri László: Az inflációs nyomást a karácsonyi bevásárlások során milliók fogják megszenvedni – Videó

zsurpubi.hu

A #hetikéri rovatban a hazai közélet egyik legérdekesebb egyéniségével, politikai gondolkodójával, Kéri Lászlóval beszélgetünk hétről hétre a legfontosabb történésekről. Azt megígérhetjük, a politológus soha nem rejti véka alá a véleményét.

A választásokig hátralévő hónapok során páratlanul izgalmas és nyitott végeredményű küzdelem zajlik majd a kormányzati osztogató/sikerpropaganda és a tényleges inflációs nyomás társadalmi érzékelése között. Nagy talány, hogy jövő áprilisban melyik tényezőnek lesz majd erősebb hatása. Egyfelől minden áldott héten továbbra is hallhatunk lakosságbarát osztogatásokról, mert a kormány tizenegy év után, talán az utolsó pillanatban ráébredt arra is, hogy csupán a szűkebb nagyvállalkozói/baráti köröknek jutatott száz- és ezermilliárdokkal nem lehet a lakosság jóindulatát választóként is megvásárolni 

– mondta a Zsúrpubinak Kéri László. Az elemző szerint a mostanában kibontakozó inflációs nyomás minden jel szerint tartós marad, sőt a jelenleg még lappangó hatások következtében a következő hónapokban egyre erősebbnek ígérkezik, és ezt már a karácsonyi bevásárlások során is milliók fogják megszenvedni.





Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top