Politika

Kiderült: A legaljasabb módon bosszúznak Orbánék az EGT-ben a Norvég Alap pénzei miatt

nyugatifeny.hu

Keresztbe fekszenek az egyik legfontosabb megállapodásnak.

Magyarország megvétózza, hogy az Európai Gazdasági Térség (EGT) országai mai brüsszeli találkozójukon közös közleményt fogadjanak el – írta diplomáciai forrásokra hivatkozva a Népszava szerdán.

 

A lap felhívja a figyelmet: ez lesz az EGT történetében az első eset, hogy az együttműködés fejlesztéséről nem sikerül zárónyilatkozatot kiadni.

 

A források szerint az Orbán-kormány ezzel “bosszúzik”,

mert nem sikerült megállapodni a Norvég Alap pénzeiről.

 



“A magyarok túszul ejtették a közös nyilatkozatot, hogy ezzel befolyásolják a Norvég Alapról szóló kétoldalú vitájukat Norvégiával. Minden utat elzártak a kompromisszumhoz”

— állítja egy diplomata. Az EGT az Európai Unió tagjain kívül Izlandot, Liechtensteint és Norvégiát is magában foglalja, és ezeken a tárgyalásokon dől majd el, hogy ennek a három országnak mekkora legyen a pénzügyi hozzájárulása a fejletlenebb EU-s országok felzárkóztatásához 2021-2027 között.

 

Azt is itt döntik el, hogy mekkora támogatások érkezzenek majd a Norvég Alapból, a tárgyalásoknak azonban nincsen határidejük.

 

A megállapodás elfogadásának feltétele a konszenzus, azaz az összes résztvevő támogatása szükséges, így Magyarország könnyedén megfúrhatja azt.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top