A házelnök lemondását követelik a frissen kiszivárgott beszéde miatt.
Szombaton szivárgott ki Kövér László titkosszolgálati vezetők előtt tartott beszéde, amelyben a házelnök azzal hergelt, hogy a jelenleg az ellenzék számít a legnagyobb nemzetbiztonsági veszélynek Magyarországon.
Az ügyre a DK-s Vadai Ágnes után most az ellenzék külön is reagált, idézzük közleményüket:
Egységes ellenzék: Kövér a szolgálatok alkotmányos kötelességének megszegésére buzdított – Távozzon tisztségéből!
Kövér László a legsötétebb diktatúrákat idéző módon uszít az egységes ellenzék ellen és gyakorol politikai nyomást titkosszolgálati vezetőkre a Direkt36 által szombaton publikált, 2020 februárjában készült hangfelvételen.
Megdöbbentő és elfogadhatatlan, hogy az Országgyűlés és a Fidesz választmányi elnöke a nemzetbiztonsági szolgálatok vezetői előtt a törvényes rend, a szolgálatok alkotmányos kötelességének megszegésére buzdít, amikor a legsúlyosabb nemzetbiztonsági veszélyként azonosítja az ellenzéket, tőlük várva annak „elhárítását”.
Kövér szavai a Pegasus-gate közvetett bizonyítékát is jelenthetik, amikor a magyar állam által megvásárolt, terror- és bűncselekmények elhárítására kifejlesztett izraeli kémszoftvert az ellenzéki tér szereplőinek – politikusok, újságírók, médiatulajdonosok, civilek, aktivisták – megfigyelésére használta fel. Legyen világos: beszédével Kövér László több millió, az Orbán-rezsimmel szemben álló magyar polgár ellen is uszít.
Mi, az egységes ellenzék követeljük, hogy Kövér László haladéktalanul adjon magyarázatot arra, kinek a megbízásából és milyen célból tartott a totális állam kiépítésének szükségességére irányuló politikai beszédet a nemzetbiztonsági szolgálatok vezetői előtt, és mandátuma kiterjedt-e arra, hogy a hallgatóságot az ellenzék elleni cselekvésre biztassa.
Követeljük azt is, hogy Orbán Viktor és kormánya foglaljon állást, azonosul-e a Kövér-beszéddel, egyetért-e annak megállapításaival. Ismét és nyomatékkal követeljük továbbá, hogy az Orbán-kormány adjon számot arról, milyen célból vetette be a Pegasus-szoftvert ellenzéki szereplőkkel szemben, mire és milyen okból utasította a szolgálatok vezetőit.
Az elmúlt 30 év legmocskosabb hazai botránya, a Pegasus-gate eddig nyilvánosságra került ténysorai alapján Orbán Viktor és kormánya méltatlan Magyarország polgárainak képviseletére, ahogyan Kövér Lászlónak sincs helye a magyar közéletben. A nyilvánosságra került hangfelvétel alapján felszólítjuk Kövér Lászlót, még ma mondjon le házelnöki tisztségéről!
Mi, az egységes ellenzék képviselői a kormányváltás után elszámolunk az Orbán-kormány valamennyi aljas, mocskos, korrupt ügyével, és igazságos, szolidáris, zöld Magyarországot építünk!
Budapest, 2021. november 27.
DK
Jobbik
LMP
MMM
Momentum
MSZP
Párbeszéd
Kövér beszédét itt találod:
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.