Politika

Beleszállt Orbánékba a magyar énekes — Az ellenzéki összefogásban végre látja a reményt

nyugatifeny.hu

Megszólalt Fluor Tomi.

“Nagyon szépen kettéosztották az országot, és rengeteg karácsonyi vacsorát elrontottak. Ha valamit nagyon jól csináltak az abszolút az, hogyan legyenek hatással az emberekre, hogyan bontsanak le mindent módszeresen, szépen, fokozatosan, folyamatosan” — mondta Flour Tomi a Szabad Európának adott interjújában arra a kérdésre, hogy mi az, amit a Fidesz jól csinált az elmúlt 12 évben.

 

Az énekes úgy gondolja, hogy a kormánypárt titka a karizmatikus vezető, aki után lehet menni, az ellenzék pedig ilyet Gyurcsányon kívül nem igazán tudott felmutatni eddig.

 

A magyar nép szerinte

“hozzászokott ahhoz, hogy van egy apu, aki majd elintézi, aki majd megoldja helyette, még ha néha szigorú is, vagy nem éppen igazságos, de majd ő eldönti helyette, mi, hogyan lesz; irányt mutat, és

nem kell gondolkodni.”

 



Ugyanakkor hozzátette: most először látja az ellenzékben, hogy elérhetnek valamit, és bár sokmindent nem hisz el nekik, mégis azt látja, hogy ha az ellenzék nyer, akkor újra Nyugat felé megyünk majd.

 

Fluornak eléggé beakadt Orbán azon mondata, hogy “mi vagyunk a küllőbe rakott bot, és mi vagyunk a tüske a köröm alatt”.

 

„Tényleg erre vagyunk büszkék az Európai Unió tagállamai közül, hogy másokkal kicseszünk? Juhé, mi vagyunk a telefosott fal a benzinkúti vécében, mi vagyunk a szar a palacsintában”

— fogalmazott. Azt is elmondta, sokáig nem érdekelte a politika:

 

“Addig, amíg velem nem kezdett el foglalkozni a politika,

én nem foglalkoztam a politikával”.

 

Hozzátette, ez körülbelül 2015-ig volt így, akkor tiltották ugyanis le először a Petőfi Rádióban. Ezután előfordult, hogy a Petőfi tévén élő adásban bekiabálta Soros György nevét, erről azt mondta:

“Az szerintem egy vicces trollkodás volt, nem kellett volna annyira a szívükre venni”.



 

Hozzátette: nem érik a Wellhellót nagy hátrányok az ilyen balhék miatt. Az ellenzékről szólva elmondta:

“én azt látom az ellenzékben, hogy talán nem akarja kiléptetni az országot az Unióból. Ha legalább odáig elérünk, hogy nem látunk plakáton közellenségeket, hogy nem a tízparancsolattal gyógyulnak meg a covidos betegek, és végre azt látom, hogy nem néznek majd mindenkit ennyire hülyének, mint most, na akkor már mentünk felfelé egy kicsit”.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top