Politika

Z. Kárpát Dániel: A kormány a migrációt szervezi, miközben a magyar álláskeresőknek nem segít

Béli Balázs/Alfahír

Nagyon sok munkaképes korú magyar állampolgárnak nem segít a kormány munkát találni, ehelyett a migrációt szervezi, több százezer külföldit hoz be munkaerőnek az országba – mondta Z. Kárpát Dániel, a Jobbik országgyűlési képviselője napirend előtti felszólalásában az Országgyűlésben.

 

A Jobbik alelnöke felidézte, hogy 2016-ban a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ) 250 ezer külföldi vendégmunkás behozatalát javasolta az országba, ezt a kormány pedig láthatóan támogatta is.

Már a koronavírus járvány okozta veszélyhelyzet előtt 200 ezer külföldi volt Magyarországon, a folyamat pedig egyértelműen felfutó pályát mutatott. 2018-ban például több mint 55 ezer tartózkodási engedélyt adtak ki főleg munkavállalás céljából, amivel kapcsolatban a kormány azzal takarózik, hogy ezek között ott vannak az elcsatolt területeken élő magyar testvéreink is

– mondta el Z. Kárpát Dániel.

 


A kormány tudatos stratégiát épít a harmadik világból érkező munkavállalókra (szerbek, ukránok stb.), a multik jelölték ki azt, hogy melyek azok az állítólagos hiányterületek, ahol könnyítettek a munkaerő behozatalán, hatástanulmányok nem készültek a kérdésben. Mindez akkor történik, amikor a magyar álláskeresőknek a 40 %-a nem kap semmilyen juttatást jelenleg.

A felszólalásra Dömötör Csaba államtitkár válaszolt a kormány részéről, aki azzal védekezett, hogy az illegális bevándorlás véleménye szerint nem ugyanaz, mint a vendégmunkások behozatala az országba, mert ezek a külföldiek egyszer hazamennek majd. Ezt követően pedig az új német kormányt és a magyar ellenzéket kritizálta, azonban a felvetett kérdésekre konkrét választ nem adott.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top