rámai a nyugdíjasok elszegényedése; ez a kockázat a nemzetre nézve, nem az ellenzék – jelentette ki Tóth Bertalan, az MSZP társelnöke az ATV Egyenes beszéd című műsorában, hétfőn.
A politikust az után kérdezték, hogy Kövér László, az Országgyűlés elnöke az Alkotmányvédelmi Hivatal dolgozóinak mondott beszédében nemzetbiztonsági kockázatnak nevezte az ellenzéket.
Tóth felhívta a figyelmet: Kövér a harmadik legnagyobb közjogi méltóság tisztét tölti be Magyarországon, bizonyos esetekben, az Alaptörvény alapján még akár az ország vezetőjévé is válhat, „tehát abszolút nem mindegy, hogy ő mit mond”, főleg az Alkotmányvédelmi Hivatal ülésén.
„Ez nagyon komoly következményekkel jár”
– emelte ki.
Hozzátette: ahogy Kövér a parlamentben kezeli a helyzeteket és tízmilliós bírságokat szab ki ellenzéki képviselőkre, „ez mind-mind arra utal, hogy ő valóban ellenségként tekint ránk”.
A nemzetre és leginkább az idős emberekre nézve, azonban nem az ellenzék, hanem a nyugdíjasok „drámai”, „brutális” elszegényedése a kockázat – jelentette ki.
A Fidesz úgy alakította át a nyugdíjemelés rendszerét és magát a nyugdíjrendszert, hogy a munkabérek és az infláció, a nyugdíjasok fogyasztói kosarába tartozó termékek ára, sokkal nagyobb arányban nőtt, mint a nyugdíjak, „tehát az alacsony nyugdíjak sajnos folyamatosan szakadtak le”.
Elhangzott: míg 2010-ben a KSH adatai szerint 26 ezer idős ember tartozott a legalacsonyabb jövedelmi tizedbe, addig 2019-ben már 270 ezer.
A szocialista politikus kiemelte: a Fidesz-kormány a GDP hat százalékával kevesebbet költ most szociális kiadásokra, mint 2010-ben, „a szociális háló szétszakadt”.
450 ezer magyar nyugdíjas 100 ezer forint alatti nyugdíjat kap minden hónapban, ebből kell kifizetnie az élelmiszert, a gyógyszert, a fűtést és minden mást; ráadásul az ilyen alacsony nyugdíjjal rendelkező idős emberek nagyon sok esetben egyedül vannak – hívta fel a figyelmet.
És Orbán ugyan azt mondta, nálunk nem fagynak meg az emberek, ezzel szemben tavaly 212-en megfagytak, köztük nagyon sok idős ember a saját otthonában – emelte ki.
Változást sürgetett a nyugdíjasok és az alacsony keresetűek tekintetében: „fel kell zárkóztatni az alacsony jövedelmeket, fel kell zárkóztatni az alacsony nyugdíjakat!”.
A nyugdíj kiszámításánál svájci indexálást javasolt, nyugdíjminimumnak pedig – amely nagyon sok szociális támogatás számítási alapja – 70 ezer forintot a mai 28 500 helyett.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.