Politika

Márki-Zay Péter találkozott Bige Lászlóval: A kormányfőjelölt szerint lehallgatták őket

nyugatifeny.hu

Gyorsan terjednek a hírek.

Facebook-bejegyzésben írt arról Márki-Zay Péter, hogy találkozott Bige László nagyvállalkozóval, aki korábban kifejezte, támogatni fogja az ellenzék kampányát. Az összefogás miniszterelnök-jelöltje azon gyanújának is hangot, adott, hogy lehallgathatták őket.

 

A múlt héten Bige Lászlóval találkoztam egy budapesti étteremben. A helyszínt az utolsó pillanatban változtattuk meg, mert az eredetileg megbeszélt hely zárva volt. Ennek ellenére a TV2 fideszes csatorna stábja már az étterem előtt várt, amikor kiléptem az épületből. Hogy talált meg minket a TV2? Honnan tudták, hogy éppen ott vagyunk?

Melyikünket hallgatták le?

 

Kövér László nyilatkozatának nyilvánosságra kerülése óta tudjuk, hogy a titkosszolgálatokat politikai célra használják. A Fidesz nem az általuk beengedett terroristákat, hanem a demokratikus ellenzéket tekinti nemzetbiztonsági kockázatnak. A terroristákkal Orbánék együtt tudnak lopni, az ellenzék azonban meg akarja szüntetni a korrupciót. Így

az ellenzék nem a nemzetre, hanem a Fideszre jelent kockázatot

— írta az ellenzék miniszterelnök-jelöltje.



 

(Márki-Zay Péter/Facebook) | forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top