Politika

Nyílt hadüzenetet küldött Orbán minisztere Bige Lászlónak

nyugatifeny.hu

Megadta a miniszterelnök a kilövési engedélyt?

Interjút adott az Indexnek Nagy István agrárminiszter. A politikus az egész interjúban Bige Lászlót bírálta, amiért szerinte kartellezett, és

állítása szerint “a magyar gazdák kárára nyerészkedik“.

 

A miniszter arról beszélt, a Magyarországon felhasznált nitrogén műtrágya 50-55%-át termelik meg itthon, a többit pedig importból szerzik be. Az országban előállított műtrágyát a Bige által tulajdonolt Nitrogénművek Zrt. állítja elő. Bigét a politikus “baloldali milliárdosnak” nevezi, aki szerinte “nyíltan fenyegeti és zsarolja a magyar gazdákat“, és a jogtalanul szerzett pénzből finanszírozza az ellenzék kampányát.

 

{A} magyar gazdák pénze annak a baloldalnak a kampánykasszájába vándorol, amely kormányzása alatt is mindig a magyar gazdák ellen volt, külföldiek és vörösbárók kezére játszotta a magyar földvagyont” — állítja az agrárminiszter. Nagy István azt mondta, Bige megegyezett más vállalkozókkal, hogy adják drágábban a műtrágyát, holott szerinte azt olcsóbban is lehetne kínálni.


 

Mint ismert, Bige László segítséget ajánlott Márki-Zay Péternek, és azt mondta, bármekkora összeggel segíti az ellenzék kampányát Orbán Viktor és kormányának leváltása érdekében. Azóta valódi

össztűz zúdult a milliárdos vállalkozóra a kabinet részéről, és a Gazdasági Versenyhivatal is vizsgálódni kezdett ellene.

(Index/Nyugati Fény) | forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top