Politika

Bajban a roma önkormányzat: a belügy százmilliókat követel vissza

MTI/Balogh Zoltán

A Belügyminisztérium 527 millió forintot követel vissza az Országos Roma Önkormányzattól (ORÖ), ami a szervezet csődjét okozhatja – írja a Népszava.

 

A lap úgy tudja, hogy közgyűlést tartottak volna a roma képviselők hétfőn a Dohány utcai székhelyükön, de az ORÖ elnöke egy érdekes bejelentéssel meghiúsította gyűlést. Agócs János elnök szombaton a tagokat arról értesítette, hogy

„2021. december 13. napjára az épület fertőtlenítését rendeltem el a járványhelyzet csökkentése érdekében.”

 

Az elnök kiemelte, hogy az épületben aznap csak a fertőtlenítést végző személyek tartózkodhatnak.

 


Az ORÖ egyik név nélkül nyilatkozó képviselője a Népszavának azt mondta, hogy a Belügyminisztérium által most visszakövetelt pénzt még az előző ciklusban költötték el, amikor az országos önkormányzat 2016-ban jogalap nélkül megyei irodákat hozott létre. A képviselő politikai retorzióként értékelte a történteket, szerinte ez a válasz arra, hogy az ORÖ nem Farkas Félixet, a „kormány emberét” választotta meg a roma nemzetiségi lista vezetőjévé.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top