A korábban tervezettnél magasabb jövő évre várható infláció miatt a kormány a nyugdíj összegét öt százalékkal emeli meg, hogy ne kelljen utólag korrigálni – közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.
Novák Katalin kiemelte: a kormány célja, hogy megőrizze a nyugdíjak vásárlóértékét, ezért a nyugdíjemelés mértéke mindig az inflációt követi. Ha pedig az infláció nagyobb a tervezettnél, utólag kifizetik azt a nyugdíjasoknak. Idén például két részletben fizettek nyugdíjkorrekciót – tette hozzá. Elmondta, hogy idén az infláció magasabb a vártnál, ezért a kormány a jogszabályban meghatározottnál korábban korrigál.
A miniszter beszélt arról is: az, hogy a gazdaság teljesítménye növekszik, annak köszönhető, hogy Magyarországon a koronavírus-járvány alatti legrosszabb időkben is sokan döntöttek úgy, hogy munkát keresnek, és mindenképpen dolgoznak. A gyermeket nevelő szülők személyi jövedelemadóját is a nehéz időszakra tekintettel térítik vissza – fűzte hozzá.
Hangsúlyozta: a kormány politikájának az alapja az, hogy aki kiveszi a részét a közös feladatokból, az minél inkább részesüljön az eredményekből. Erről szól a 25 év alattiak szja-mentessége és az is, hogy jövőre teljes egészében visszaépítik a 13. havi nyugdíjat – mondta, hozzátéve: a 2,5 millió nyugdíjas és nyugdíjszerű ellátásban részesülő februárban kapja meg a már 5 százalékkal emelt összegű 13. havi nyugdíjat.
Novák Katalin arra, hogy az ellenzék szerint ez “felesleges pénzszórás”, úgy reagált: a magyar dolgozó emberek pénztárcájának gyarapítása a legjobb befektetés, a kormánynak pedig az a dolga, hogy amit lehet – adócsökkentéssel, adóvisszatérítéssel, családtámogatásokkal – a magyar dolgozó embereknek adjon.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.