Politika

FRISS: Szijjártó magyar vétóval fenyegette meg az EU-t, aki szerinte kioktat és leckéztet

nyugatifeny.hu

Az új német külügyminiszternek is beszólt.

A fidelitaszos teremfocista szombaton a Facebook-oldalán reagált az Európai Tanács e heti ülésein elhangzottakra.

 

Szijjártó Péter azt írta:

Sűrű volt ez a hete az Európai Tanácsnak: üléseztek a miniszterelnökök, a külügy- és az Európa-ügyi miniszterek is. Volt téma bőven, de ezek közül is kiemelt figyelem irányult az EU bővítésének kérdésére.

A vita sajnos kijózanító volt: az észak- és nyugat-európai országok továbbra sem akarnak bővítést, a nyugat-balkáni országok ezúttal sem kapták meg a céldátumokat, az albánokkal és az észak-macedónokkal még meg sem indultak a tárgyalások, a szerbekkel megnyitott négy újabb tárgyalási fejezet (a 35-ből!) pedig csak sovány vigaszt jelentett.

Az EU kezd visszacsúszni oda, hogy a brüsszeli Nyugat-Balkán-politika kioktatásból, leckéztetésből és szankciókból áll. Ez nem túl fantáziadús megközelítés, ráadásul veszélyes is.

Ha valakik, akkor mi, magyarok jól emlékezünk arra, hogy milyen tragikus következményei szoktak lenni annak, amikor a nyugati világ büntetni akarja a Nyugat-Balkánt.

Új német külügyminiszter kollégám, Annalena Baerbock a napokban például Milorad Dodikot, a Boszniai Szerb Köztársaság vezető politikusát fenyegette szankciókkal.

Minket aggodalommal töltenek el az ilyen nyilatkozatok, hiszen Bosznia és Hercegovina itt van a közelünkben, az ország stabilitásának és békéjének fenntartása alapvető biztonsági érdekünk.

Berlin messzebb van, de nem annyira messze, hogy ne lehetne bármikor elrepülni onnan Banja Lukába. Elrepülni és tárgyalni. Beszélni a boszniai szerbekkel. Velük és nem róluk. Lehet, hogy ez segítene a helyzet megértésében.


Az EU csak a tagállamok egyhangú döntésével vezethet be szankciókat bárki ellen, és csak hogy világos legyen, érdemes leszögeznünk: Magyarország nem fogja adni a támogatását semmifajta szankcióhoz a boszniai szerbek vezetőjével, Milorad Dodikkal szemben. Ha lesz ilyen javaslat, meg fogjuk vétózni.

Bővítés és nem szankciók: erről kell szólnia az EU nyugat-balkáni politikájának a jövőben.

 

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top