Politika

Németh Szilárd szerint egyre többen próbálnak a határon átjutni, esetenként alagúton, létrával vagy vízen

fuggetlennemzet.hu

Akinek fontos Magyarország függetlensége, a magyar családok biztonsága, a keresztény-nemzeti kultúra megőrzése, támogassa a kormányt ezen céljaiban, és vegyen részt a nemzeti konzultációban – nyilatkozta az MTI-nek a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, miután a Bács-Kiskun megyei hercegszántói határvédelmi bázison tett kedden látogatást.

 

Németh Szilárd emlékeztetett: a tizenegyedik nemzeti konzultáción a migrációs politikával kapcsolatban több kérdésben is várják az emberek véleményét, mert a kormány célja az ország önvédelmi képességének megerősítése.

A magyar rendőrök és honvédek továbbra is kimagaslóan és elkötelezetten teljesítenek szolgálatot, védik Magyarország, valamint az Európai Unió külső határait, miközben egyre többen próbálnak azon átjutni, esetenként alagúton, létrával vagy vízen – hangoztatta.

Azt mondta, a magyar kormányt két jogi alap, a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet fenntartása és a schengeni szerződés hatalmazza fel arra, hogy a kerítéssel “betonbiztosan” garantálja a belső és külső határ védelmét, “a migránsok kint tartását”.


Az államtitkár szerint a bevándorláspárti baloldal ugyanakkor kétszínűen és kettős mércét alkalmazva éppen ezért támadja és zsarolja a magyar kormányt. “Minden Magyarország ellen indított kötelezettségszegési eljárás mögött az áll, hogy nem kérünk a veszélyes Soros-tervből, nem engedjük be a migránsokat, mert mi akarjuk meghatározni, hogy kivel éljünk együtt, és mi akarjuk megmondani, hogy milyen jövőt szánunk a magyar gyermekeknek” – jelentette ki.

Németh Szilárd különösen fontosnak nevezte, hogy a koronavírus okozta világválságban kiemelten védjék a magyar emberek életét és egészségét. Ezért az elkövetkező két évben teljes bevándorlási stopot kell elrendelni, hogy meg lehessen akadályozni az újabb és újabb vírusmutációk behurcolását – közölte az államtitkár.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top