Politika

Az ellenzéki összefogás bejelentette: Kormányváltás után önálló egészségügyi minisztériumot hoznak létre, extra szabadnapokat kapnak a munkavállalók

nyugatifeny.hu

Bemutatták egészségügyi terveiket.

Megtartotta közös programismertető sajtótájékoztatóját a jövő évi választásokon Egységben Magyarországért néven induló összellenzéki szövetség, amelynek szerdai témája az egészségügy helyzete volt. Az ellenzék egészségpolitikusai ismertették, milyen elképzeléseket kívánnak megvalósítani a kormányváltás után a szektorban.

 

Komáromi Zoltán XII. kerületi háziorvos, a DK egészségügyi szakértője arról beszélt, a járvány és az elmúlt évek politikája megmutatta, mit tett a Fidesz közel 12 év alatt az egészségüggyel. Megbocsáthatatlannak nevezte a kormánypárti intézkedéseket, ugyanis szerinte azok emberéletekbe kerültek. A járvány halottainak száma év végéig elérheti a 40.000-et, amely egy közepes méretű magyar város lakosságának megfelelő szám.

 

Kiemelte, mindössze 15.500 tesztet végeztek az elmúlt napon, amelynek 20%-a pozitív volt, ami nemzetközi szinten nagyon magas arány. A több mint 3800 kórházban fekvő közel 10%-a van súlyos állapotban, lélegeztetőgépen.

 


Lukács László György, a Jobbik országgyűlési képviselője szerint is jelentős áldozatokat követelt az országtól a koronavírus-járvány, és hozzátette, “egyik veszélyhelyzetből a másikba navigálta az országot” a miniszterelnök. Szerinte a kormányzati lépések nem csupán az egészségügyben, de az emberek mindennapjaiban is nyomot hagytak. Megemlítette, az év első felében a járvány harmadik hulláma idején világszinten élen járt a vírus miatti halálozási arányban Magyarország.

 

A képviselő szerint ennek oka az volt, hogy az egészségügy nem készült fel megfelelően a járványra, és ennek politikai felelősei vannak, ebben külön megemlítette az emberi erőforrások miniszterét, Kásler Miklóst. Az egészségügyi dolgozók számára idén bevezetett új jogviszonyt is rendkívül károsnak tekinti, ugyanis úgy látja, a kabinet általa rendvédelmi dolgozókként kezeli az egészségügyi személyzetet.

 

Lukács elmondta, ellenzéki győzelem esetén visszavonják az egészségügyi dolgozók számára idén bevezetett szolgálati jogviszonyt, és ezáltal a munkavállalók szabadabban dolgozhassanak, emellett pedig meg kívánják őrizni a béremelést, és további szakdolgozói béremelést terveznek.

Önálló egészségügyi minisztérium létrehozását tervezik,

ugyanis annak megléte elengedhetetlen a szektor megfelelő működéséhez.

 

Havasi Gábor mentőápoló, a Fővárosi Önkormányzat egészségügyi tanácsnoka elmondta, egyes műtétekre és kezelésekre akár éveket is várni kell a hosszú várólisták miatt. Kiemelte, a magánegészségügyet egyre többen veszik igénybe, mert ott időben megfelelő minőségű ellátáshoz juthatnak a páciensek. Az ellenzék hatalomra kerülése esetén céljuk, hogy mindenki megfelelő ellátáshoz jusson az állami egészségügy keretein belül is, a várólisták pedig rövidüljenek a műtétek és a szakrendelések esetében is.

 

A daganatos betegségek megelőzése céljából fontosnak tartják a megelőzést és a szűrővizsgálatokat, ennek érdekében

extra szabadnapok bevezetését javasolják minden magyar munkavállaló számára.

 

Azt kívánják, hogy a dolgozók bérében megjelenjen a teljesítményközpontúság. Megemlítette, egy egyszeri, nagyobb összegű béremelést követően fokozatosan az inflációnak megfelelően kívánják korrigálni a béreket.


A Fővárosi Önkormányzat megkezdte az önkormányzati tulajdonú egészségügyi intézményekben a diagnosztikai eszközök bővítését, ennek nyomán akarnak cselekedni az állami szektorban is. Az egészséges életmód ösztönzését, propagálását is fontos célnak tartja az ellenzéki szövetség. Havasi elmondta,

a kormány éppen az emberek egészségén is spórol azzal, hogy 1100 milliárd forintot vontak el,

és ennek nyomán nem fizetik ki az “Egészséges Budapest” nevű program támogatásait, amely 13,2 milliárd forintos mínuszt jelent.

 

Azt mondta, az ellenzék győzelme esetén partnernek fogják tekinteni az önkormányzatokat, és a budapestieknek szánt egészségügyi támogatásokat is ki fogják fizetni. “Minden magyarnak joga van az egészséghez, és hogy időben jusson európai körülmények között ellátáshoz!” — zárta mondandóját Havasi Gábor.

 

Az egységes ellenzék sajtótájékoztatóját itt lehet megtekinteni:




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top