“Némi késéssel, közvetett úton és ezért a levelében megjelölt határidő után jutott el hozzám az Ön által vezetett Vizsgálóbizottság nevében Ön által feltett 29 kérdés. Így ezekre most van alkalmam válaszolni“
– írta Bajnai Gordon Kovács Péternek, a Városháza-ügyben létrehozott fővárosi vizsgálóbizottság fideszes elnökének címzett nyílt levelében, melyet a Facebook-oldalán is közzétett.
Mint ismert: Kovács korábban levelet írt Bajnainak, melyben kérdéseket tett fel neki az úgynevezett Városháza-ügyről. Erre azért volt szükség, mert Bajnairől előkerült egy felvétel, melyen kormányközeli befektetőkkel beszélget többek között a Városháza esetleges értékesítéséről (a befektetők érdeklődtek Bajnainál, hogy lehetséges volna-e szerinte az épület eladása). Bajnai amúgy teljesen korrekt válaszairól titokban felvételt készítettek, amit aztán manipulatív formában, megvágva tették közzé a kormánysajtóban, hogy korrupcióval vádolhassák őt és a főváros ellenzéki vezetését.
Bajnai levelében most azt írta: a vizsgálóbizottság fideszes elnöke által feltett kérdéseket hamisnak és manipulatívnak tartja. A valóság megismerését szerinte az segítené, ha a vágott felvételek helyett a teljes hangfelvételt is nyilvánosságra hozná a kormánysajtó, nem csak a manipulált részeket.
Az üggyel kapcsolatos véleményét úgy foglalta össze:
“Egy politikailag motivált, előre megszervezett, több elemében az úgynevezett kompromat módszert követő lejárató kampány folyik a fővárosi városvezetés ellen, ebbe engem tudatos provokáció révén kevertek bele, nyilvánvalóan nem függetlenül a közelgő választásoktól“
– írta.
A politikus tételes válaszai Kovács kérdéseire itt tekinthetők meg:
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.