Politika

DK: Itt a rezsihazugság – egekben a tűzifa ára

ezalenyeg.hu

Kétharmadával drágább idén a legszegényebbek által használt tűzifa, mint az áram-, gáz, és távhő-tarifamérséklés előtt – olvahsató az MTI OS oldalán, a DK sajtóközleményében. 

 

A párt úgy fogalmaz, tekintettel arra, hogy közel négymillió magyar használ tűzifát vagy szenet, esetleg vegyesen, ez azt jelenti, hogy nekik nemhogy csökkenne, inkább nő a rezsijük. Ráadásul fával leginkább a legszegényebbek fűtenek, így ez az áremelkedés több szempontból aggasztó. Sok helyen nem is kapják meg azt a mennyiséget, ami járna nekik.

 

Akinek nem lesz pénze fára, nem fog befűteni, tehát megfagyhat. Vagy bárhonnan és bárhogy megszerzi, amit el tud égetni. Ilyenkor hulladékokat, használt bútorlapokat gyújtanak meg, amely környezetszennyező, egészségkárosító, többek között rákkeltő hatású.

 

A fával tüzelő háztartások zömének anyagi helyzetében, illetve állami támogatás híján esélytelen, hogy a lassan megfizethetetlen fűtőanyagárak bárkit korszerű megoldásokra, így lakásszigetelésre vagy akár a földgáz bekötésére ösztönöznének.


 

A DK több szociális érzékenységet és azonnali támogatást vár el a kormánytól a legszegényebbeknek, akik tűzifával fűtenek, még mielőtt emberek fognak megfagyni.

forrásMTI OS




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top