Politika

Bukásra készül Orbán – MZP nem akármit szúrt ki a miniszterelnök lépései között

Dr. Márki-Zay Péter - Fotó: MZP hivatalos oldala

Az ellenzéki összefogás miniszterelnök-jelöltje, Márki-Zay Péter  a A Menedzsment Fórumnak adott interjújában úgy látja, hogy 2002 előtt még volt demokrácia, sajtószabadság és jogállam, azonban 2010 után ezek leépítése lett a koncepció.

 

Ennek ellenére továbbra is úgy véli, hogy az elmúlt harminc év legjobb kormánya az első Orbán-kabinet volt. Ugyanakkor megjegyezte, hogy ugyanennek az időszaknak a legrosszabb kormánya az utolsó három Orbán-kabinet.

 

Habár az elemzők nem Márki-Zay Pétert tartják esélyesnek a jövő évi választásokon, ő másként látja a dolgokat.



 

Én azt látom, Orbán Viktor rám tippel, hogy én fogok nyerni – mondta az ellenzéki összefogás miniszterelnök-jelöltje. Márki-Zay Péter szerint Orbán Viktor miniszterelnök egyértelmű jeleket ad.

Hozzátette, hogy amikor a jövőre lejáró kaszinókoncessziókat már az idén meghosszabbítja, amikor jövő évben kellene kineveznie a Médiahatóság vezetőjét 9 évre, de a biztonság kedvéért most lemondatja előre, és új embert nevez ki 9 évre.

 

Nem mer kiállni vitázni. Ez mind azt jelenti, hogy attól fél, elveszíti a következő választást.
A Menedzsment Fórumnak adott interjújában Márki-Zay Péter arról is beszélt, hogy Brüsszelben tett látogatásakor azt kérték, hogy Magyarország kapja meg az ígért támogatásokat, de két szempontot vegyenek figyelembe: az egyik, hogy a Fidesz ne tudja kampánycélokra használni az uniós adófizetők pénzét, ahogy eddig tették; a másik pedig az, hogy ne lophassák el a támogatást.

 

Szerinte ez utóbbi joggal háborítja fel nemcsak a magyar adófizetőket, hanem az uniós adófizetőket is. Hozzátette, hogy Brüsszel biztosította őket arról, hogy semmit nem akarnak ráerőltetni Magyarországra.

 



A miniszterelnök-jelölt elmondta, hogy egy nemzeti összefogást, ha úgy tetszik, egy nemzeti frontot szeretnének létrehozni. Ebbe beletartoznának a zöldek, a liberálisok, a szociáldemokraták, a nemzeti radikálisok és a jobbközép, konzervatív keresztény identitású emberek is.

A cél felszabadítani az országot a nemzeti korrupció, a putyinista és a kínai kommunista párti lobbi alól – emelte ki.

 

Márki-Zay Péter elmondta, ha legyőzi Orbán Viktort, akkor „egy rövid, új alkotmány kell, rengeteg fékkel és ellensúllyal”. Ebben többek között meghatároznák, hogy egy miniszterelnök maximum két ciklusig lehessen valaki.

 

Elmondása szerint ezen Fleck Zoltán vezetésével már egy stáb dolgozik. A másik fontos téma az elszámoltatás, ennek a munkacsoportnak pedig Hadházy Ákos a vezetője. Mint mondta, lesz egy saját korrupcióellenes ügyészségük is, és azonnal kirúgnák Polt Pétert, és elkezdenék felgöngyölíteni „a legfelháborítóbb korrupciós ügyeket”.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top