A szociológus Facebook-oldalán mesélte el, hogy szilveszterkor belenézett az RTL Klub és a köztévé műsorába is. Mialatt a kormányzati holdudvar által “nemzetidegen”-nek, “gonosz multi”-nak tartott RTL-en azt tapasztalta, hogy tisztességgel megemlékeznek a járvány áldozatairól, az egészségügyi dolgozók és orvosok fáradhatatlan munkájáról, valamint egy rövid dokumentumfilmben az SMA-ban szenvedő kis Zente fejlődéséről, a közpénzekből fenntartott, elméletileg a közjót szolgáló állami televízió adásában
MÉG AZ ÉV UTOLSÓ ÓRÁIBAN IS SZÉGYENTELENÜL A FIDESZ-PROPAGANDÁT NYOMATTÁK.
Vásárhelyi a következőképp foglalta össze a tapasztalatait:
- “[a köztévében] a műsorvezető éppen annak örvendezett, hogy Magyarország a szabadság birodalma, mert míg “szerencsétlen olaszok, franciák, németek, spanyolok most, Szilveszter éjszaka az otthonaikban kuksolnak és mindenféle tiltásokkal korlátozzák őket szabadságukban”, nálunk a közterek tömve vannak, az emberek egymás nyakába lihegve üvöltöznek, trombitálnak, énekelnek és egymás lábát taposva táncolnak és azért van itt ennyi külföldi, mert ők is egy kis szabadságra vágytak.“
- “Ezt követően pedig levetítették a miniszterelnök – Rákosi elvtársat megszégyenítően önimádó, primitív, giccses, hányingerkeltő kisfilmjét – amelyből megtudhattak, hogy Magyarország előre megy, nem hátra. Miközben az év utolsó hetében Ausztriában naponta átlagosan 17 , Izraelben 1, Magyarországon viszont 126 (!) ember halt meg a pandémiában. A műsorvezető pedig szemrebbenés nélkül hazudta bele a kamerába, hogy persze érthető, hogy mi ilyen felszabadultan mulatunk, hiszen a 3. oltások beadásában messze Európa előtt járunk. Azt természetesen elfelejti hozzátenni, hogy nálunk azért megy viszonylag gyorsan a 3. oltás beadása, mert az az 500 ezer, szerencsétlen, 60 feletti ember, akit példátlan felelőtlenséggel kínaival oltottak, amint lehetett, elrohant felvenni a 3. oltást, hogy legalább minimális védettséget szerezzen.“
- “És közben körkapcsolás városról-városra, az összes riporter a magyar szabadságot élteti, maszk, távolságtartás nem létezik, két hét múlva pedig már senki nem fog emlékezni arra, ahogyan az adófizetők pénzéből fenntartott, a közjót szolgálni hivatott állami televízió azt ünnepelte, hogy azokban a napokban, amikor a covid-járvány korábban soha nem látott gyorsasággal terjedt szerte a világon, a magyar média arra buzdította nézőit, hogy minél többen kerüljenek olyan helyzetbe, amelyben a legnagyobb eséllyel kaphatják el a fertőzést, és a magyar államot dicsőítette, amely szerint a szabadság felsőfoka az, ha mindenki szabadon kaphatja el, és esetleg halhat bele az évszázad legsúlyosabb járványába.“
“Hát így megy előre Magyarország“
– kommentálta a propagandát keserűen Vásárhelyi.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.