Még mindig sok az oltatlan hazánkban, számukra veszélyesebb a delta variáns. Müller Cecília, az NNK országos tiszti főorvosa beszélt a várható járványügyi helyzetről, illetve elmondta: a negyedik hullám küszöbén vagyunk.
A tiszti főorvos a TV2 Mokka adásában elmondta: egész Európában, köztük Magyarországon is egyre emelkednek a járványügyi számok, ez a ma reggel közzétett adatokon is jól látszik, hiszen mint ahogyan azt a Blikk is megírta 194 új fertőzöttet regisztráltak. Az emelkedő trendekről Müller is beszélt az adásban, kiemelte, hogy augusztus második hetétől – tehát a 32. héttől – ugyan enyhén, de jól megfigyelhető az emelkedő tendencia a fertőzöttek számában itthon.
Müller Cecília azt is elmondta, hogy jelenleg a jóval fertőzőbb delta variánsa okozza az emelkedést, a hazai esetek több mint 90 százalékában is ez a mutáció felelős a megbetegedésekért.
“Nem kerülhetjük el a negyedik hullámot, ez egyértelmű.”
A tiszti főorvos a műsorban azt is kihangsúlyozta, hogy a delta variánsnak a fertőzőképessége sokkal erőteljesebb, mint a brité volt, illetve az azt megelőző vad vírusé volt. Mint mondja ez egy természetes szelekciónak is felfogható: “Mindig az él túl, amelyik egyre erősebb.”
“A fertőzött személynek a vírus ürítése is sokkal magasabb.” – mondta Müller, és elmondta, ezt nagyon fontos tudni, mert az oltások mellett itt lépnek be azok a higiénés szabályok, amit bízik benne, hogy már mindenki alaposan megtanult.
Az oltások kapcsán Müller elmondta, az álhírek miatt sokan nem mernek oltakozni, azonban hangsúlyozta: az oltóanyagok biztonságosak és hatékonyak. A tiszti főorvos úgy gondolja a félelmek hátterében a sok dezinformáció álltat, illetve véleménye szerint az emberek nem a megfelelő forrásokból tájékozódnak.
“Feltétlenül növelni kell a bizalmat, és a szakembereknek a szavára kell hallgatni.” – mondta.
“Alapvető biológiai ismeretei hiányoznak az embereknek, amikor olyanokat hallok, hogy beépül a DNS-be az mRNS-vakcina és hasonló.”
Az interjú második felében Müller Cecília beszélt a HPV vírusról is, a tiszti főorvos pedig arra biztatta a fiatalokat, ezt az oltást is vegyék fel, hiszen vírus képes daganatot okozni és könnyen tud terjedni is.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.