Szeptember végén a magyar állam bruttó konszolidált adóssága 42 106 milliárd forint volt – derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2021 utolsó napján közzétett adataiból.
A 42 ezer milliárd forint történelmi csúcs, még soha nem volt ilyen magas az adósság. Az év eleje óta a tartozásállomány 3688 milliárd forinttal nőtt, 2010 decembere óta pedig 20 116 milliárd forint a növekmény
– írja a Népszava.
A GDP arányos adósságmutató szeptember végén 80,3 százalék volt, amivel a 2011-es szintre emelkedett mutató.
A PM azzal számol, hogy a következő években a gazdasági növekedés és a költségvetési kiigazítások következtében tempósan csökkenőre vált az adósságpálya. A három éves előrejelzésében a pénzügyi tárca azzal számol, hogy az államadósság mértéke 2025 végére a bruttó hazai termék 69,3 százalékára csökken, ami a 2018-as szintnek felelne meg.
A mostani ütemet nézve 2030-re érhető el reálisan a 60 százalékos GDP-arányos adósság, hacsak a következő évben nem éri egy újabb sokk a magyar, illetve a világgazdaságot, ahogy ez történt tavaly, vagy 2008-ban. A 60 százalékos mutató az euró bevezetésnek egyik kritériuma, de a Fidesz által írt és elfogadott alaptörvény szerint az államadósság mértékét a bruttó hazai termék 50 százalékára kellene csökkenteni, ám ettől a céltól – akárcsak az euró bevezetésétől -, a koronaválság miatt megint messzire került a gazdaság.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.