Húsz év múlva még saját államunk sem lesz, ha az Európai Egyesült Államokkal kampányoló baloldalon múlik – jelentette ki a Volner Párt elnöke pénteken sajtótájékoztatón, Budapesten.
Volner János azt mondta: „a baloldal felvállalt célkitűzése, hogy felszámolja a magyar államiságot és Magyarország jövőjét az Európai Egyesült Államokon belül egy identitás nélküli, nemzeti hovatartozás nélküli, hagyományát vesztett Európában képzeli el”. Hozzátette, hogy pártja ezzel a jövőképpel nem tud azonosulni, Magyarország nemzetállami léte és identitásának megőrzése mellett foglal állást.
A pártelnök elmondta, hogy Magyarország nemzeti hagyományainak és keresztény gyökereinek a megőrzésében látják a magyar jövő megőrzésének a lehetőségét. Hisznek a népek sokszínűségének a megőrzésében, abban, hogy ennek kell meghatároznia a kontinens jövőjét – tette hozzá.
A független országgyűlési képviselő beszélt arról, hogy azokat a hazaárulással felérő törekvéseket, amelyeket a baloldal Brüsszelben folyamatosan folytat, mint például, hogy megpróbálnak Magyarországgal szemben büntető szankciókat kieszközölni és el szeretnék érni, hogy vonjanak meg hazánktól európai uniós támogatásokat, „minden normális államban a hasonló hazaárulást a történelem során, régebbi korokban halállal büntették”.
Volner János szólt arról, hogy fontos törésvonal ma a jobb, és a baloldal között Magyarországon, hogy a jobboldal a nemzeti identitás és az önálló államiság megőrzésében látja a jövőt, a liberális oldal pedig fel szeretné mindezeket számolni.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.