A filmbeillő betörés során senki sem sérült meg, és szerencsére a tárcavezetőt semmilyen anyagi kár nem érte.
Korábban megírtuk, hogy betörtek az ember erőforrások miniszterének sárvári, szülői házába. Megkérdeztük a tárcavezetőt, hogy keletkezett-e valamilyen kár, és ha igen, akkor mekkora. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) sajtóosztályától kaptunk választ. Az írták, hogy személyi sérülés nem történt, az illetéktelen behatolók pedig semmit nem vittek el.
A betörők egyébként, mint ismert, az ablakon jutottak be a házba. A szomszédok semmit sem láttak az esetből, annyit hallottak, hogy vadul ugatnak a kutyák. Csak akkor szembesültek a történtekkel, amikor a rendőrség hétfő délután már helyszínelt. A helyszínelés hét órán át zajlott.
Az egyik szomszéd azt mondta, gyanús, hogy éppen most törtek be a házba, mert évekig nyugalom volt a portán, nemrég azonban munkások kezdtek dolgozni, akik állítólag a parkettát újították fel. Korábban egy közeli házba is be akart valaki törni, de a tulajdonos lecsapott a tolvajra.
Kásler Miklós amúgy Sárváron járt általános és középiskolába, 2012-ben a város díszpolgárának is választották.
(Borítókép: Kásler Miklós az emberi erőforrások minisztere beszédet mond az országos intézetvezetői kinevezések átadásán az Emberi Erőforrások Minisztériumában 2021. január 15-én. Fotó: Bruzák Noémi / MTI)
Forrás: index
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.