A fideszes agitátor továbbra is röhejes összegért lakhat a nagypolgári budavári lakásban, amihez trükkökkel jutott hozzá.
Bayer Zsolthoz vagy Palkovics Lászlóhoz hasonlóan a Fidesz-propagandista Rákay Philip is fillérekért jutott önkormányzati lakáshoz a budai várban úgy, hogy vettek egy 24 négyzetméteres földszinti lakást a VIII. kerületben, majd napokon belül elcserélték azt egy 60 négyzetméteres budavári önkormányzati lakás örökbérleti jogára, havi 39 ezer forint bérleti díjért. Majd az az ember, akitől megvették a kislakást, vissza is vásárolta magának attól, akivel Rákayék elcserélték a budai lakásra
— ismertette a tényállást keddi sajtótájékoztatóján Sebián-Petrovszki László, a DK parlamenti képviselője, aki szerint
“ez egy klasszikus ingatlanpanamának tűnik”,
ami miatt a DK feljelentést tett az ügyben.
A Demokratikus Koalíciót most arról tájékoztatta a Budapesti Rendőr-főkapitányság, hogy mindez nem számít bűncselekménynek, ezért a a párt feljelentését elutasítják.
A rendőrség határozatában azt írta: “önmagában a bérleti díjak esetleges alacsony mivolta nem keletkeztet vagyoni hátrányt”, azaz a budavári fideszes ingatlanpanama akkor is törvényes lenne, ha Rákay Philip 1 forintot fizetne a lakásért havonta.
“Hiába igaz, hogy Rákay egy kis értékű földszinti garzonlakást adott a budai nagypolgári lakás bérleti jogáért, amit messze piaci ár alatt bérelnek, és hogy 2 hét alatt egy lakás kétszer is gazdát cserélt, az ügynek nem lesz következménye.
A DK szerint ez kicsiben megmutatja a Fidesz-ország működését: amíg a Fidesz marad, addig marad a következménynélküliség is, csak a kormányváltás után lehet majd igazságot tenni.”
– közölte Sebián-Petrovszki László.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.