Politika

Ezen kibuksz: milliárdos támogatást kapott a magyar államtól a cseh miniszterelnök cége

fuggetlennemzet.hu

A magyar kormány támogatást nyújtott egy kiskunfélegyházi napraforgómag-feldolgozónak. Az eset érdekessége, hogy a cég Andrej Babiš cseh miniszterelnök érdekeltsége, igaz, a holdingját politikai tisztsége alatt most egy vagyonkezelőnél parkoltatja.

 

Állami támogatással 10 milliárd forintos élelmiszeripari beruházás kezdődik Kiskunfélegyházán – jelentette be a héten Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. A kiskunfélegyházi NT Kft. beruházásához és így az 55 új munkahelyhez a kormány 1,7 milliárd forinttal járul hozzá.

 

Az NT Kft. napraforgómag-feldolgozó üzeme évente 450 ezer tonna napraforgómagot dolgoz majd föl.

 

Nem, egyáltalán nem a focimeccseken elfogyasztott „a szotyi, a töki” a végtermék,

hanem 210 millió liter étolaj készülhet magyar alapanyagból. A termékek 60 százalékát külföldön értékesíthetik.

 

Jól hasít az élelmiszeripar

A támogatás érdekessége, hogy az NT Kft. a cseh Agrofert tulajdonában áll, ez Andrej Babiš szlovák-cseh milliárdos vezérvállalkozása, amelyet 2017 óta már egy vagyonkezelői megoldással távolabb tolt magától. Ezzel azt deklarálta, hogy kormányfőként nincsen benne a cégcsoport napi irányításában.



 

Az utóbbi időben többször is írtunk a kormány nagy élelmiszeripari nekibuzdulásáról, természetesen ebben az esetben sem egy direkt politikai segítségnyújtásról van szó, hanem egy, a magyar mezőgazdasági-élelmiszeripari kivitelt javító beruházás támogatásáról. Ahogy halkan azt is hozzá lehet tenni, hogy akikkel Babiš a magyar élelmiszeriparban, mezőgazdaságban versenyez, azok összességében több támogatást kaphattak mostanában. Gondolhatunk akár Mészáros Lőrinc élelmiszeripari cégeire (Viresol, Kall Ingredients) vagy Csányi Sándor ágazati érdekeltségeire (MCS Vágóhíd, Pick Szeged).

 

Szijjártó mindenesetre elmondta, hogy

„az élelmiszeripari kivitel tavaly 13 százalékkal bővült, az ágazat termelési értéke megközelítette a 4000 milliárd forintot, miközben 163 élelmiszeripari beruházás kapott állami támogatást, 26 ezer munkahelyet mentve meg.”

 

Magyar aktivitás

Andrej Babiš vagyonkezelői holdingjának Magyarországon öt lényeges érdekeltsége van,



az Agrofertnek Budaörsön van a holdingközpontja, 2019-ben 76 milliárd forintos forgalmat és 20 milliárd forintot meghaladó adózás előtti eredményt ért el.
A bábolnai IKR Agrár Kft. 101 milliárd forintos árbevételt,
a kiskunfélegyházi NT Élelmiszerfeldolgozó Kft. közel 44 milliárd forintos forgalmat,
a mezőgazdaság gépekkel foglalkozó, komáromi Agrotec Magyarország Kft. 23 milliárd forintot,
míg a győri Ceres Sütőipari Zrt. 7 milliárd forintot termelt.

 

Versenyhelyzet

Burgert Róbert egykori birodalma, az IKR-társaságok, vagyis a bábolnai állami gazdaság utódcégei még ma is fontosak, miképpen Nádudvar (KITE, Nagisz), vagyis a másik egykori agrárbástya is az. Talán nem sokan tudják, hogy a Bábolnát felfuttató, szocialista mintagazdaságot építő kiváló agrármérnők, vagyis Burgert Róbert idejéből származik az IKR név is, ami valaha azt jelentette, hogy Iparszerű Kukoricatermelési Rendszer. Az új bábolnai és nádudvari cégek ma már Andrej Babiš és Csányi Sándor érdekszférájában vannak, ezen a piacon ott versenyez még az Axiál (Harsányi Zsolt) és a Genezis (Bige László) is.

Babišnak van Szlovákiában egy saját műtrágyagyártója is, a Duslo nevű vágsellyei óriáscég, így ő egyszerre versenyez a régióban és Magyarországon is Csányival és Bigével is, hogy egy közismerten konfliktusos viszonyt háromszöggé szerkesszünk.

Babiš mindenesetre nagyon fontos szereplő a magyarországi gazdaságban, most pedig kapott némi segítséget.

Annak persze van egy pikáns bája, ha az egyik kormány egy másik kormányfő érdekeltségét támogatja, de ebből legalább politikai hála és barátság születik (ha vannak ilyen kategóriák), nem pedig konfliktus.

Korábban ugyanis inkább a fordított eset volt jellemző. Angela Merkel például egyszer nagyon zokon vette, hogy amikor a német (áttételesen állami) tulajdonú MKB Bank évente 100 milliárd forint feletti veszteséget termelt Magyarországon, a magyar állam ezt még megfejelte 7-8 milliárd forint bankadóval is. Nemrég pedig egy olyan esetet írtunk le, ahol a magyar kormány osztrák és holland üzleti lépéseket hátráltatott.

 



Babiš szerepe

Ennek a kormányzati juttatásnak most aligha lesz olyan visszhangja, mint Andrej Babiš korábbi támogatásainak, amelyek miatt Prágában és néhány cseh nagyvárosban százezrek tiltakoztak ellene, a politikai utórengések azóta is érezhetők, a cseh miniszterelnök immár deklaráltan kisebbségben kormányoz.

Korábban, még az Index színeiben részletesen írtunk Andrej Babiš cseh és Orbán Viktor magyar miniszterelnök elvbarátságáról és hasonlóságairól, ők egyaránt a nemzeti érdekeket hangsúlyozó, a menekültkérdést előtérbe helyező politikusok, akiknek a nagyvárosokban kisebb, a vidéki kistelepüléseken szilárdabb a bázisa. Vannak persze különbségek is, itthon fontos elemei a kormányzati narratívának a hagyomány, a „hit” világából vett kifejezések, Csehország a világ legateistább állama.

Mindkét ország gazdasága erősen függ Németországtól, a magyar magángazdaságban az elmúlt években a politikai bizalommal rendelkezők gyarapodtak a leginkább, Csehországban továbbra is erősebben számít a piac, a teljesítmény, a nemzetközi siker.

 

Politikai antré

A milliárdos üzletember Babiš akkor robbant be a politikába, amikor a 2017-es választáson 30 százaléknyi szavazatot szerzett az ANO (Igen) mozgalmával. Babiš tehát soha nem rendelkezett Orbán Viktorhoz mérhető támogatottsággal, de amikor kiderültek egy uniós finanszírozású szabadidőközpont-fejlesztésének, a Gólyafészek-projekt részletei, a társadalom nagy része, sok korábbi híve is ellene fordult. Azóta Babišt sok mindennel kritizálják, volt már kavarógép, nyerészkedő, „szlovák”, ex-kommunista.

Babiš ugyanis sokak szerint

valóban a régi idők kádere, egy külföldön pallérozódott, rendkívül okos ember, de közben mégis a cseh elit által lenézett populista, aki metróaluljárókban beszélgetett a szavazásra jogosult nénikkel az iszlám veszélyről.

A cseh „rasszizmus” amúgy kevésbé bevándorlóellenes, mint a magyar, de a németek és a kínaiak jobban célkeresztben vannak. Részben rossz lelkiismeretből (3 millió szudétanémetet zavartak el a csehek), részben reálisan külgazdasági helyzetfelismerésből adódóan.

 

A Gólyafészek-ügy



Babiš nagy bukását a Gólyafészek-ügy hozta el. A miniszterelnök még a világító tényeknél sem ismert el semmit abból a szabálytalan ügyletsorozatból, amellyel az Agrofert úgy nyúlt le egy kisebb vállalkozásoknak járó támogatási lehetőséget, hogy ideiglenesen kiszórta a családtagjaihoz a projektet, majd amikor már megvolt a támogatás, visszavette azt.

Csehország a csalás miatt 6 milliárd forint uniós forrást volt kénytelen visszafizetni az EU-nak. Azóta elvileg vagyonkezelőkre bízta a cégei működését, de az EU és a cseh tüntetők szerint a mai napig nem választotta szét a politikai és a gazdasági aktivitását.

Forrás: 444




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top