Kövér László volt a Polgári mulató című rendezvénysorozat legutóbbi vendége. A Hír TV által rögzített beszélgetésben sarkos kijelentések hangzottak el, amikor a házelnök véleményét kérdezték Márki-Zay Péterről.
Kövér László többek között azt mondta, hogy az ellenzéki előválasztás győztesének semmi köze a kereszténydemokráciához, szerinte a kereszténydemokrata politizálás jövőjébe Márki-Zay Péter nem tartozik bele.
Mert gyümölcséről ismerszik meg a fa. Az egy dolog, hogy ő mit mond magáról, de az, hogy a világ fontos dolgairól mit mond, az mégiscsak fontosabb. Úgy értem, hogy jobban eligazít azzal kapcsolatban, hogy ő kicsoda, micsoda, honnan jött és hová megy, mint az, hogy ő egyébként magát hogyan címkézi
– hangzott az indoklás az Országgyűlés elnökétől, aki arról is beszélt, hogy nem hisz Márki-Zay Péternek.
Nekem az a véleményem róla, mint a volt miniszter úrnak a Bajnai-kormányban. Vagy inkább Deutsch Tamásnak, hogy nem futó, futó nélküli bolond. Bocsánat, csak idéztem
– utalt Kövér László többek között Oszkó Péter, a Bajnai-kormány volt pénzügyminisztere egyik Facebook-hozzászólására, amikor futóbolondnak nevezte Márki-Zay Pétert. Ezt a kijelentését egyébként Oszkó Péter később kontextusba helyezte, és elnézést kért miatta. Deutsch Tamás viszont mélyen egyetértett egy Twitter-bejegyzésben az eredeti kijelentéssel.
A házelnök azt is kihangsúlyozta:
Tragédia történt jó néhányszor, amikor effektív elmebajosok így vagy úgy, valamilyen okból kifolyólag kerültek az ország vezető pozícióiba. A két dolog sajnos nem zárja ki egymást, a demokrácia egyébként is veszélyes üzem.
A házelnök úgy véli, ez a veszély most is fenyeget bennünket.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.