Politika

Na ne… tudod hova van bejelentve a cég amely megveheti a magyar repteret?? – elképesztő

Kép illusztráció forrás google

Egy zuglói tízemeletes ház egyik lakásába, féltucat másik társaság mellé jegyezték be azt a céget, amelynek eladná a régóta pusztuló taszári bázist az állam – írja a Népszava.

 

A lap szerint a kormány nem ír ki pályázatot, hanem „versenyeztetés mellőzésével” adja el az öt település – Taszár, Orci, Zimány, Kaposhomok, Kaposkeresztúr – 36 különböző helyrajzi számán szereplő repülőteret az SGF Silu Global Fund Holding Zrt.-nek.

 

Egy helyi lakos, aki korábban műszerészként dolgozott a reptéren, a Népszavának azt mondta, „Lószar lesz itt, nem repülőtér!”, szerinte „nem is reptér az már, hanem egy gazverte betoncsík meg néhány tucat düledező épület”. Varjas András taszári polgármester szerint kereskedelmi-ipari-logisztikai központot terveznek repülőtérrel, bár aláírt szerződés még nincs, és az ügyletről meg a vevőről keveset tudni.


 

A céget egy budapesti, Örs Vezér téri panelház 10. emeletén lévő magánlakásba jegyezték be. A lakás kaputelefonjának gombján a cégtulajdonosokkal és az ügyvezető nevével nem egyező név szerepel, csengetésre senki sem nyitott ajtót. A lakásba hat másik, az SGF Silu Global Fund Holding Zrt.-vel látható kapcsolatban nem álló céget jelentettek be. Az ügyletre készülő SGF Silu Global Fund Holdingot fél éve, májusban alapították, ötmillió forintos jegyzett tőkével. A cég tulajdonosai ismeretlenek, egy pápai, illetve egy zalakarosi ügyvezető jegyzi. A két ügyvezető az évek során egy jó tucat, javarészt azóta már felszámolt cégben is részt vett.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top