Pénteken már a századik középiskola csatlakozik a Honvéd Kadét Programhoz, ezzel már az ország 77 településén lesz jelen ez a képzési forma – mondta el a honvédelmi miniszter az M1-en.
Benkő Tibor felidézte: a kormány jóváhagyásával 2017-ben elindították a honvédelmi és haderőfejlesztési programot, aminek a szerves része a hazafias honvédelmi nevelés is, és ennek fontos eleme az úgynevezett Honvéd Kadét Program.
Azt mondta: rendkívül fontos a modern, ütőképes haderő kiépítése, de ehhez most is, és a jövőben is kellenek a fiatalok.
A kadétprogram három szintből áll:
A legalsó szinten vannak a középiskolák, gimnáziumok.
A középső szinten a szakképzési centrumok és technikumok.
A legfelső szinten pedig a honvéd középiskola és kollégium, ahol már bentlakásos formában képzik a fiatalokat.
Benkő szerint a kadétképzéssel már azokat a fiatalokat szólítják meg, akik esetleg orientálódnak a katonai pálya iránt.
Fontosnak tartják azt is, hogy mindenki saját szakterületén tudjon elhelyezkedni, ezért például nem kötnek megállapodást minden szakképzési centrummal, csak azokkal, ahol a fiatalokat a jövőben foglalkoztatni tudja a Magyar Honvédség – mondta a miniszter, aki szerint a hazafias, honvédelmi nevelést „nem lehet elég korán kezdeni”.
Általános iskolás fiatalokat még nem lehet katonai jellegű felkészítésekkel foglalkoztatni, de őket is szeretnék megszólítani, ezért ennek a korosztálynak honvédelmi táborokat szerveznek, ahol szintén megvan a napirend a reggeli tornától, a szervezett foglalkozásokon át a takarodóig – mondta Benkő Tibor, aki szerint ezek a honvédelmi táborok olyan népszerűek, hogy a meghirdetés után rövid idő alatt betelnek a helyek.
A katonai felsőoktatásban a következő tanévtől változás lesz, és azok, akik a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Karára jelentkezve hivatásuknak választják ezt a pályát, már a képzésük kezdetétől a Magyar Honvédség katonái lesznek – mondta. (MTI)
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.