28 milliárd forintot csoportosított át a kormány kedden a költségvetés általános tartalékából, amelyből az egyik legnagyobb rész, 7,195 milliárd forint a Nemzeti Választási Irodához került – írja a Portfolio.hu. Ez a több mint 7 milliárd forint az áprilisi választások lebonyolítására megy majd, vagyis
ennyivel drágult a választás, amire eredetileg 11,885 milliárd forinttal számolt a kormány a 2022-es költségvetésben. Összesen több mint 19 milliárd forintba kerül majd az áprilisi választás előkészítése. Az eredeti, 11,8 milliárdos költség is jóval több, mint a 2018-ban elköltött összeg, amit az NVI korábban azzal magyarázott, hogy most jóval drágábbak a nyomdatechnikai, informatikai és egyéb szükséges szolgáltatások. A 7,2 milliárdos emelést pedig azzal magyarázta még korábban a választási iroda, hogy április 3-án népszavazás is lesz az országgyűlési választásokkal együtt, először a magyar választások történetében, ez pedig jelentősen növeli a költségeket. Viszont az NVI szerint még így is sokkal, nagyjából pont 7,2 milliárd forinttal olcsóbb lesz így a lebonyolítás, mintha külön tartanák a népszavazást és a választásokat.
A keddi költségvetési átcsoportosítás során a legnagyobb összeget, 11 milliárd forintot a külügy kapta a külképviseletek beruházási kiadásainak fedezésére. A Miniszterelnökség 4,8 milliárd forintot kapott civil szervezetek és köztestületek támogatására, az Országos Mentőszolgálat pedig 1,3 milliárd forintot kapott beruházásokra.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.