A családokért és a közösségekért fejlődnek a vidéki kistelepülések!
Már elérhetők a Magyar Falu Program legújabb pályázatai az 5000 lakosnál alacsonyabb lélekszámú települések számára.
2022-ben 70 milliárd forintból valósulhatnak meg a kistelepülési beruházások, de rendelkezésre állnak a falusi útalap, a falusi csok és a falusi kisboltok működtetését szolgáló támogatás forrásai is.
Figyelve a települések igényeire is, idén többek között lehet pályázni fogászati kezelőszék vásárlásra, művelődési házakhoz kapcsolódó kültéri közösségi terek, például szabadtéri színpadok kialakítására, kommunális járművek tárolására szolgáló gépszín kialakítására, falusi bölcsődék, bölcsődei udvarok felújítására és csapadékvíz-elvezetési hálózatok megvalósítására is.
Jó hír, hogy az eddigi 120 napról az idén 90 napra csökkent a pályázatok elbírálási ideje, így egy hónappal korábban foghatnak hozzá az önkormányzatok és a helyi egyházközségek a fejlesztésekhez.
Az eddigi eredmények önmagukért beszélnek: 2019 óta több mint
? 200 milliárd forintnyi támogatás
? csaknem 2900 település
? 23 000 sikeres pályázat.
A pályázati kiírások megtalálhatóak a kormany.hu, illetve a magyarfaluprogram.hu weboldalon.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.