Győzött az igazság.
A Győri Ítélőtábla összesen 28 millió forintot ítélt meg dr. Csernavölgyi Istvánnak, a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház 2020. április 9-én jogellenesen menesztett főigazgatójának.
Még 2020. tavaszában, a koronavírus első hulláma idején a Nemzeti Népegészségügyi Központtól (NNK) azt az utasítást kapták a kórházak, hogy minden, az intézményükben Covid-19-ben elhunyt beteget jelenteniük kell. A Szent György kórházban április 4-én halt meg az első fertőzött, azonban mivel az NNK felszólítása elkerülte az ott dolgozók figyelmét, ezt csak pár nappal később, április 8-án küldte el.
Az esetre a minisztérium már másnap választ várt, a kórház pedig
azonnali hatállyal megszüntette
az igazgató, dr. Csernavölgyi István munkaviszonyát.
Ezt követően felmondott az orvosigazgató, a kórházi dolgozók a köztársasági elnöknek írtak levelet a menesztés visszavonását kérve, és még Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere is megszólalt az ügyben, egy belső vizsgálást szorgalmazva.
Kásler Miklós is nyilatkozott az ügyben, amiben egyértelműen a kórház igazgatót tette felelőssé:
„Az orvosigazgató a legújabb hír szerint magára vállalta a hibákat, de a felelősséget egy személyben a kórház főigazgatója viseli. Az ő feladata a hibák megelőzése, észlelése és azok megszüntetése.”
A Tatabányai Törvényszék kimondta ugyan a felmondásának jogellenességét, és 24 millió forint elmaradt munkabért ítélt Csernavölgyinek, de a sérelemdíjat nem ítélte meg. Ez ellen fellebbezett Csernavölgyi, és a Győri Ítélőtábla kedden hozta meg a végleges döntést, amelyben
28 millió forintot ítélt meg a főigazgatónak.
Csernavölgyi többször hangsúlyozta, hogy ez nem a pénzről szól, hanem az igazságát kereste. Elmondta, hogy még meg is fenyegették, hogy ha nem áll el a pertől, azonban ő nem volt hajlandó visszavonni. Jól is tette, mert a szakhatóságok semmit sem találtak, ami alátámasztotta volna a szakmai hiányosságokat.
„Ez a kórház a Covid-járvány elején az országos intézkedéseket megelőzve reagált a helyzetre, több megye helyett feleltünk meg az elvárásoknak.”
– mondta.
Csernavölgyi most Budapesten a magánegészségügyben dolgozik, mert az állami szférában nem tudott elhelyezkedni; ehhez napi 150 kilométert kell ingáznia. A miniszteri-minisztériumi nyilatkozatok megsértették dr. Csernavölgyi István jó hírnevét, és emiatt egyéb hátrányok is érik nap mint nap.
„Győztünk”
– ennyit mondott a tárgyalóteremből kilépve a volt főigazgató.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.