Elég nagy a konszenzus, hogy a jogállamisági mechanizmus alkalmazása nem várhat.
Nem késlekedhet tovább a Bizottság a jogállamisági mechanizmus alkalmazásával, mondták az Európai Parlament (EP) képviselői egy szerdai vitán az EP közleménye szerint.
Szerdán megírtuk, hogy az EU Bírósága visszautasította a magyar és a lengyel kormány keresetét, és ezzel kimondta, hogy jogszerű a feltételességi mechanizmusról szóló rendelet, azaz mától elvehetik az uniós pénzek szétosztásának jogát azoktól a kormányoktól, amelyek nem tartják be az Unió játékszabályait.
“Ez a győzelem napja a Parlamentben”
— fogalmazott több EP-képviselő később. Többen kijelentették: nincs több kibúvó a Bizottság számára, nem késleltetheti tovább a rendelet alkalmazását.
Elegük van abból, hogy
“miközben pár tagállamban önkényurak vannak hatalmon, az igazságügyi rendszerek egyre rosszabban működnek, korlátozzák a sajtószabadságot és a kisebbségek jogait”
— fogalmaztak.
A vitán az Európai Bizottság részéről részt vett Johannes Hahn költségvetési biztos, aki szerint a Bizottság a Bíróság indoklásának elemzését követően hamarosan véglegesíti a rendelet végrehajtását segítő iránymutatásokat.
Megismételte Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnökének az szavait:
“ha a rendelet alkalmazásának feltételei teljesülnek, a Bizottság lépni fog – azaz megkezdi az eljárást a problémásnak ítélt tagállamokkal szemben”.
(via Privátbankár) | forrás
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.