A portál állításaival szemben a DK az első pillanattól az utolsóig kiállt Iványi Gábor mellett.
Mint arról mi is beszámoltunk, hétfőn dőlt el, hogy a 79 éves jogász-közgazdász Róna Pétert jelölik Áder János utódjának az Egységben Magyarországért pártjai.
A kormányváltásra készülő ellenzéki szövetség felkérését Róna Péter, az Oxfordi Egyetem Blackfriars Hall tanára elfogadta.
Több, a pozícióra alkalmas jelölt neve is felmerült az elmúlt hetekben, többek közt
Iványi Gáboré is.
Végül azonban a hat ellenzéki párt és Márki-Zay Péter miniszterelnök-jelölt egységesen Róna Pétert jelölte a márciusi elnökválasztásra.
A döntéssel kapcsolatban találgatások merültek fel, a Telex csütörtökön egyenesen azt írta, hogy a Jobbik, jelesül Jakab Péter vétózta meg, hogy Iványit jelölje az ellenzék, méghozzá a közös ellenzéki miniszterelnök-jelölt miatt.
A cikkben azt is írják:
“(…) végeredményben az Iványit régóta tisztelő, rendezvényeire rendszeresen meghívó Demokratikus Koalíció (DK) is pártpolitikai okokból hátrált ki a lelkész mögül, és hajolt meg a Jobbik elnökének akarata előtt.
Gyurcsány Ferencék elsősorban a közös miniszterelnök-jelölttel szembeni pártfölényt akarták ezzel a lépéssel is megerősíteni”.
Gyurcsány Ferenc Facebook-oldalán reagált a hírre. Azt írta: a Telex nem mond igazat:
Nehezen csillapodnak a kedélyek az egyesült ellenzék államfőt jelölő döntése körül. Érteni vélem az okokat.
Elszoktunk a vitáktól, az elmúlt tizenkét év bejelentésekről és nem tétre menő nyilvános párbeszédről szólt. A koalíciós egyeztetés intézményét talán meg sem tanultuk, azt meg végképp nem, hogy hat pártnak kell megegyezni.
Ha nincs egyezség, elindul a taktikai meccs, a nyilvános hibáztatás, hogy ő miatta, vagy ő miatta nincs megállapodás.
Ez is a politika része. Akik koalíciót akarnak, azoknak ezekkel a következményekkel is tisztában kell lenniük. Mert nincs koalíció a nyilvánosságot elérő viták nélkül.
Na akkor vissza az államfőjelöléshez.
Sok találgatás, sok téves információ, helyenként tudatos félrevezetés jelenik meg a nyilvánosságban.
Ez utóbbi remek példája a Telex.hu mai cikke.
A Telex nem mond igazat.
A DK Iványi Gábor jelölésének elkötelezett támogatója volt és maradt az első perctől az utolsóig. Gábort minden tekintetben a legjobb választásnak gondoltuk. Ebben a meggyőződésünkben egy percre sem inogtunk meg. Nem volt rá okunk. Minden szavazási fordulóban Iványi Gábort támogattuk. Mint ahogy
egy párt kivételével mindenki.
A Telex ehhez képest valójában ennek az ellenkezőjét állítja. Valaki, aki a hat párt megbeszélésein részt vesz, politikai szándéktól vezetve félretájékoztatja a portált, hamisan, név nélkül szivárogtat, ők meg megbízható ellenőrzés nélkül közlik a valótlanságot. Kár.
Persze miként minden más párt, mi is tudomásul vettük, hogy nincs teljes körű egyetértés. Mit lehet tenni? Koalícióban időnként nem az a döntés születik, amit mi szeretnénk. Ez már csak így van.
Blame game, a hibáztatás játéka bevett politikai gyakorlat. Világos, hogy ki csinálja most ezt.
Ezért is kár. Mert jobban kell vigyázni az igazságra, meg egymásra.
Egyébként meg hivatalos helyreigazítást kezdeményezünk a Telexnél.
Kezüket csókolom.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.