Elmondta, mi a tét áprilisban szerinte.
A disznóvágás a magyar élet egyik ünnepe, amely az egész éves, mindennapos kemény munka eredménye, a következő évre való minőségi eledel köré szerveződik – fogalmazott Kövér László a hetedik Nemesgörzsönyi Böllérverseny és Fesztivál megnyitóján szombaton.
Kövér László az MTI tudósítása szerint azt mondta: a kormány jól ismeri és érti a vidéki élet igazi értékét, a kerteket művelik, és az ólakban is állatok vannak.
A házelnök a közelgő parlamenti választásról tétjéről szólva megjegyezte: “ha még egyszer letérünk Magyarország és a vidék évezredes útjáról, soha többet nem térhetünk vissza rá”.
Kövér László felhívta a figyelmet arra, hogy a “sötétzöldek” által ajánlott út szakadékba vezeti az európai, és benne a magyar mezőgazdaságot, állattartást, és általában a vidéki életet.
Kövér szerint a Magyar Falu programot a jövőben is folytatni kell, és ha a kormánypártok megkapják a választóktól a támogatást, folytatni is fogják.
Úgy fogalmazott: a választásokon el kell dönteni, hogy melyik úton megyünk tovább: helyi gazdaságokban termelt egészséges élelmiszer vagy fehérjegyárakban előállított műhús; sonka, csülök, kolbász, vagy “lisztkukac, tücsök és sáska”.
A gyermekek neveléséhez hozzájáruló családtámogatás vagy “közpénzből finanszírozott nemváltó műtét”; nemzeti függetlenség, vagy új birodalmi függés – hadovált Kövér.
Az eseményen Kövér mellett felszólalt Tatai László, Nemesgörzsöny független polgármestere is, aki a gasztronómia fellegvárának nevezte a rendezvényt, Jakab István, a MAGOSZ elnöke pedig a hagyományon alapuló ízekre hívta fel a figyelmet a megnyitón.
(MTI) | forrás
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.