Családtámogatási programokat jelentettek be.
“Egy újabb hazug fideszes propandakampánynak lehetünk részesei. Ezt már megszokhattunk, a Fidesz a valódi problémákat hazug plakátokkampányokkal próbálja elfedni.”
– kezdte Komjáthi Imre az ellenzék sajtótájékoztatóját, az elmúlt napokban megjelent “Védjük meg a gyerekeinket” plakátokról.
Bősz Anett érdi képviselőjelölt elmondta:
“Az elmúlt években megtanulhattuk, hogy a magát óriásplakátokon családbarátnak hazudó kormányt a magyar családokat valójában sújtó problémák igazából egyáltalán nem érdeklik.”
Bősz felsorolta, mi mindent nem tett meg a Fidesz a családokért:
„Orbán Viktoréknak ezért nem sikerült 12 év alatt egy fillért sem emelniük a családi pótlék összegén, ami egy gyermek után ma ugyanúgy 12 200 forint, mint az Orbán-kormány hivatalba lépését megelőzően. A miniszterelnök ezért feledkezett meg teljesen a hátrányos helyzetű térségekben élő gyermekekről, ezért vont meg forrásokat a családokat segítő állami szervektől és civil szervezetektől, és ezért építette le teljesen a magyarországi gyermek- és ifjúságvédelmi rendszert. Mindezekről persze a kormány nem dicsekszik adófizetői milliárdokon az óriásplakátokon.”
Megígérte, hogy az új kormány a Fidesz riogatásával szemben nem fogják a családi adókedvezmények rendszerét eltörölni, sőt még több támogatást fognak adni a nehéz anyagi helyzetben lévő családok számára.
„Ezzel összhangban, feladatunk lesz a hátrányos helyzetű térségekben is átfogó bölcsőde-, óvoda- és családi napközi-fejlesztésekbe kezdeni, hogy így segíthessük a szülők ismételt munkába állását.”
– sorolta.
“Az elmúlt 12 évben bebizonyították, hogy vannak NER-kompatibilis családok, és nem NER-kompatibilis családok. A Fidesz számára nem minden család az család. Az intézkedéseikből volt egy réteg akik jól jártak, és volt egy szűk elit, akik nagyon jól jártak.”
– folytatta Paróczai Anikó, a Momentum politikusa.
A politikusok ezután átragasztották a plakátokat, így most már “Védjük meg a gyerekeinket” helyett “Védjük meg a gyerekeinket a Fidesztől” áll.
Videó:
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.