Nem maradhat következmények nélkül a Fidesz ámokfutása.
“Önök maximum saját magukról gondoskodnak. Ha szükségük van néhány millióra, mondjuk 83-ra, akkor szövetkeznek a végrehajtómaffiával, ahogy azt Völner megtette.”
– mondta Jakab Péter napirend előtti felszólalásában kedden a Parlamentben.
“Ha kell, családokat dobatnak utcára, csak azért, hogy megszerezzék a házaikat. Ha nincs kedvük bemenni az egyetemre vizsgázni, egy telefonnal elintézik, ahogy Rogán Tóni haverjának. Közben varga Judit igazságügyi miniszter pislog, mint hal a szatyorban, mint aki ott se volt.”
– folytatta, majd hozzátette, hogy Orbán is intézett magának még egy pár milliárdot a választás előtt a strómanján, Mészáros Lőrincen keresztül, aki egy újabb stadiont építhet Zuglóban 22 milliárdért, és új vízvezetéket Tatabánya környéken 23 milliárdért.
“Április 3-án meg pucolhatja a vécét Szegeden ingyen, önökkel együtt. Mert az, amit művelnek, az nem maradhat következmény nélkül.”
– mondta Jakab.
Megemlítette, hogy tavaly 5000 milliárdos volt az államháztartási hiány, amiért a Fideszt tette felelőssé. Elmondta, hogy ezt az 5000 milliárdot valakinek vissza kell fizetni a közös kasszába, csak nem mindegy, kinek.
“Ha április 3-án önök megnyerik a választást, akkor önök a tanárokkal, a rendőrök, az ápolókkal, a melósokkal, a nyugdíjasokkal fogják ezt a pénzt visszafizettetni. Ha megnyerik ezt a választást, önök ugyanúgy fognak lopni, mint eddig, a magyarokra meg olyan megszorító csomag vár, mint még soha.”
Ezzel szemben ha az egységes ellenzék nyer, akkor Orbánék fogják visszafizetni.
“Fizetni fognak, mint a katonatiszt, kamatostul mindent.”
A teljes felszólalást itt nézheted meg:
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.