Politika

Súlyos pofont kaptak Orbánék: Hiába fordultak bírósághoz, jogszerű volt a mozdonyvezetők sztrájkja

nyugatifeny.hu

A döntés jogerős.

Fővárosi Ítélőtábla másodfokú végzésében helybenhagyta az elsőfokú bíróság határozatát, így jogszerű a mozdonyvezetők sztrájkja — közölte a Mozdonyvezetők Szakszervezete.

A vasutasok képviselete felszólította a MÁV-ot, hogy haladéktalanul kezdjen érdemi tárgyalásokat a sztrájkkövetelés teljesítéséről.

“A Mozdonyvezetők Szakszervezete által meghirdetett sztrájk jogszerű, a végzés ellen fellebbezésnek helye nincs, így az jogerős”

— fogalmaz a közlemény.

Az Ítélőtábla megállapítása szerint az elsőfokú bíróság érdemben megalapozott döntést hozott, amikor kimondta, hogy a március elejére tervezett munkabeszüntetés

megfelel a sztrájk jogszerűségével szemben támasztott valamennyi törvényi feltételnek.

Az ítélet szerint a sztrájk nem irányul kollektív szerződés megváltoztatására, és a jelenlegi világjárványban sem veszélyezteti az életet, az egészséget, a testi épséget. A MOSZ Soproni tagcsoportja szolidaritási sztrájkot hirdet a GYSEV Zrt.-nél.


Mozdonyvezetők Szakszervezete február elején jelentette be, hogy ha március 10-én 0 óráig nem sikerül megállapodniuk a mozdonyvezetőknek a 2021. évi reálkereset kompenzálására, akkor sztrájkba lépnek. Barsi Balázs szakszervezeti elnök szerint sztrájk esetén akár minden második távolsági vonat kieshet a menetrendből. Barsi elmondta, a sztrájk nem a 2022-es év bérfejlesztéséről szólna, hanem

a 2021-es 0 százalékos emelésről, és a hozzá járó 7 százalékos inflációról, a kettő különbözetének kompenzációját követelik.

(via Telex) | forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top