Fegyvereket is szállítunk Ukrajna önvédelméhez.
Magyarország engedélyezi a NATO-csapatok országban történő állomásozását, gyakorlatozását, fegyverek juttatását más szövetséges államoknak Magyarországon keresztül – kivéve Ukrajnát – áll a Magyar Közlöny március 7-i számában megjelent, Orbán Viktor által aláírt kormányrendeletben.
Eszerint a NATO reagáló erők áthaladhatnak Magyarország területén szárazföldi és légi úton.
A rendeletben annyit tilt a kormány, hogy közvetlenül Ukrajnába irányuló fegyverszállítmányok áthaladjanak Magyarországon (ilyet nem is terveztek), ám NATO-tagország egy másik szövetséges országba Magyarországon keresztül is szállíthat fegyvereket.
A rendelet kimondja – idézzük -, hogy a kormány
“engedélyezi a szövetséges fegyveres erők által az Európai Unió Tanácsának (KKBP) 2022. február 28. napján meghozott, a halálos erő célba juttatására tervezett katonai felszereléseknek, valamint platformoknak az ukrán fegyveres erők számára való biztosítása céljából az Európai Békekeret keretében megvalósuló támogatási intézkedésről szóló 2022/338/KKBP határozata hatálya alá tartozó eszközöknek (halálos erő célba juttatására tervezett katonai felszereléseknek, valamint platformoknak) Magyarország területén szárazföldi és légi úton más szövetséges tagállamba történő szállítását”.
A kormány Ukrajna felé is engedélyezi ugyanakkor a segélyszállítmányok (pl. például egyéni védőeszközök, elsősegélynyújtó felszerelések és üzemanyag) szállítását Magyarország területén szárazföldi és légi úton más szövetséges tagállamba, illetve szükség szerint Magyarország területéről Ukrajna területére történő szállítását is.
A kormány engedélyezi továbbá, hogy NATO-csapatok települhetnek Baranya megye, Fejér megye, Komárom-Esztergom megye, Győr-Moson-Sopron megye, Somogy megye, Tolna megye, Vas megye, Veszprém megye, Zala megye területére, Pest megye területének a Duna vonala és Fejér megye által határolt területére – illetve a Budapest-Duna vonalától nyugatra eső területekre, azaz a Dunántúlra.
(Magyar Közlöny / atv.hu) | forrás
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.