Hatalmas változáson ment keresztül 20 év alatt az orosz elnök, és Orbánéknak pont a mostani tetszik.
Közszolgálati funkciót vállalt magára a Demokratikus Koalíció elnöke, amikor úgy döntött, leforgat egy hiánypótló 9 perces videót arról, hogyan vált a Nyugattal együttműködni akaró orosz elnökből az évek során egy háborús bűnös zsarnok.
Mint ismert: a fideszes propaganda évek óta azzal menteget Orbánnak a mostani, zsarnok Putyinhoz fűződő viszonyát, hogy másfél évtizeddel ezelőtt Gyurcsány Ferenc is jóban volt az orosz elnökkel.
Csakhogy ez a Putyin nem az a Putyin.
Ha visszamegyünk az időben, a korábbi Putyin egy nagyon sikeres időszakot tudhatott maga mögött: a gazdaság szárnyalt, emelkedtek a bérek, és azokat ki is fizették, az emberek elégedettek voltak. Az Egységes Oroszország párt és a kormány akkor nem szorult rá, hogy különböző eszközökkel magához kényszerítse a választókat.
„Putyin ebben az időszakban kereste a kapcsolatot a Nyugattal, és mi tagadás, Nyugat is vele. Én magam is részt vettem nem egy tárgyaláson, az Európai Unió tanácsülésén, amikor ő ott volt.
2001-ben olyan beszédet mondott a német alsóházban, a Bundestagban, hogy a végén minden képviselő állva tapsolt”
– ismertette Gyurcsány, aki szerint a 2008-as grúziai háborúval, majd a 2012-es választási csalásokkal fordult diktatórikus irányba az orosz elnök.
Az a Putyin, akivel a Gyurcsány-kormány ápolt jó viszonyt, még visszaadta a sárospataki könyvtárat és budapesti látogatásán fejet hajtott az 1956-os mártírok emlékműve előtt – emlékeztetett a DK elnöke.
Ezzel szemben Orbán és Putyin között épp akkor született meg a megállapodás a paksi atomerőműről, amikor elkezdett kibontakozni a konfliktus Kelet-Ukrajnában. A magyar kormány akkor egy szót nem szólt”ahhoz, hogy az oroszok destabilizálják Ukrajnát, és elfoglalták Krímet
– hívta fel a figyelmet Gyurcsány, akinek a teljes videóját itt tudod megnézni:
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.