Jóval többször, mint gondolná!
Juszt László, Tóth Zoltán volt belügyminisztériumi államtitkárral, választási szakértővel beszélgetett a március 17-én adásba kerülő, “Magánbeszélgetés” című műsorában.
A műsorra készülve Juszt László igencsak elcsodálkozott azon, hogy Orbánék a saját maguk által 2012-ben megírt választási törvényt – nem tévedés – 300 (!!!) alkalommal módosították.
A beszélgetés során Tóth Zoltán közölte, hogy ez téves információ, ugyanis ha a választási törvény módosításaihoz a választási körzetek átrajzolását is figyelembe vesszük, akkor 1500 alkalommal változtattak a törvényen Orbánék.
“Ha semmi más csalást nem követtek, vagy követnének el, akkor ez önmagában is megkérdőjelezi a demokráciát, a tisztességes választást.” – teszi hozzá a műsort beharangozó posztban Juszt László
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.