Politika

Celebek értékelték az Orbán-kormányt: Pataky Attila, Dopeman és Gáspár Győző is leosztályozta a Fideszt

nyugatifeny.hu

A sztárok szerint közepesre vizsgázott a kormány.

A Bikk által felkért hírességek, illetve ismeretlen emberek osztályozták a kormány eltelt években végzett munkáját, amelyet egy bizonyítvány formájában is értékeltek. Ha az átlagot nézzük, akkor a lap szerint

a munka 3,1-es osztályzatot érdemel.

A felmérésben részt vett többek közt a Fideszbe csak nemrég belépett, a Békemeneten is vonuló Gáspár Győző; ő a háborús helyzet és a járvány kezelésével abszolút elégedett volt (ezekre 5-ös osztályzatot adott), de az egészségügyre, a gazdaságra és az oktatásra 3-ast. Nála így egy 4-es átlag jött ki.

Pataky Attila, az Edda frontembere csillagos ötöst adott a háború kezelésére, ugyanakkor az „egészségügyön és az oktatáson van még mit javítani” — fejtette ki. Előbbit egyébként 4-esre, utóbbit 3-asra értékelte Pataky.

Czutor Zoltán ezzel szemben elégtelent adott a háború kezelésére, és megjegyezte, „a jelenlegi kormánynak pedig erős Putyin-függősége van”. Szerinte az egészségügy „hosszú évtizedek óta mostoha gyerek, komoly fejlesztésekre szorulna”, és ugyanez a véleménye az oktatásról is. Czutor egyébként tanárként végzett.

Pityinger László alias Dopeman átlagosan 3,8-re értékelte a kormányzat munkáját. Szerinte „a Covid után jól visszajöttünk, de kérdéses, hogy mit okoz a háború, amit egyébként megfelelő diplomáciával kezelünk.”


Kű Lajos olimpiai ezüstérmes labdarúgó ötös bizonyítványt adott Orbán Viktor kormányának, amit azzal indokolt, hogy „Hunyadi Mátyás óta nem volt olyan jó vezére az országnak, mint Orbán Viktor”. Ugyanakkor némi kritika is belefért: „Egyetlen hiányossága, hogy kicsit elengedte magát, kellene mellé egy konditréner, hogy fogyjon pár kilót.”

A Závecz Research legutóbbi felmérésén a Fidesz–KDNP 39, az ellenzéki összefogás 36 százalékon állt.

(via, hvg.hu / Blikk.hu) | forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top