Politika

Kovács Gergely: Márki-Zay Pétert elfelejthetjük, mint a magyar politika résztvevőjét

nyugatifeny.hu

Csalódott a Kutyapárt elnöke.

„Kár, hogy nem jutottunk be, és nem lesz legális holnaptól a marihuána Magyarországon és marad így a közbeszerzési rendszer” – mondta Kovács Gergely, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt elnöke az ATV kérdéseire a választási eredmények ismeretében.

Azt is sajnálják, hogy megelőzte őket a Mi Hazánk Mozgalom, akik a „covid-diktatúra” megszüntetését ígérték. Kovács az egész eredményt szomorúnak tartja, és szeretnének a következő négy évben azon dolgozni, hogy ez megváltozzon.

Az ellenzéki összefogás Kovács szerint sokat tett azért, hogy az MKKP ne jusson be a parlamentbe, és az ellenzék miatt nyert ilyen nagyot a Fidesz is. A pártelnök Márki-Zaynak azt üzente, ha szeretne tenni Magyarországért, ne foglalkozzon a politikával.

„Mindenkitől bocsánat, mi szerettünk volna elérni 5 százalékot” – mondta, és szerinte ők is elrontották a kampányt, le kellett volna győzniük a Mi Hazánkat.


Kovács várakozásai szerint „elfelejthetjük Márki-Zay Pétert mint a magyar politika résztvevőjét, de talán a többiek levonják a tanulságot”.

Kovács Gergely elmondta, a következő önkormányzati választáson igyekeznek majd sok helyre bejutni, amire szerinte potenciálisan esélyük van számos megyeszékhelyen és fővárosi kerületben.

(444.hu /MTI) | forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top