Csak itthon ennyire bátrak.
Mi is megírtuk, hogy csütörtökön az Európai Parlament nagy többséggel elfogadta a további szankciókat Oroszország ellen, köztük a teljes embargó bevezetését az orosz olaj-, szén-, nukleárisüzemanyag- és gázimportra vonatkozóan.
Az akkori híradások – Gál Kinga fideszes EP-képviselő írta ki a Facebook-oldalára – még arról szóltak, hogy az 513 szavazattal, 22 ellenszavazat és 19 tartózkodás mellett elfogadott javaslatra leadott nemek nagyrészét a fideszes képviselők adták — azonban mára kiderült, hogy a kormánypártiak közül az összes jelenlévő megszavazta (a 77. oldalon található) teljes állásfoglalást, amelyben
a szankciók is szerepelnek.
Az állásfoglalás az embargón kívül felszólítja az EU vezetőit, hogy zárják ki Oroszországot a G20-ak csoportjából, az ENSZ Emberi Jogi Tanácsából, az Interpolból, a Kereskedelmi Világszervezetből és az UNESCO-ból.
Tartalmazza továbbá az orosz bankok kizárását a SWIFT-ből, az orosz hajók kitiltását az EU vizeiről és az Oroszországból és Fehéroroszországból érkező és oda irányuló közúti áruszállítás beszüntetését.
Ezenkívül követelik az orosz és fehérorosz oligarchák és strómanok vagyonjainak legfoglalását, egy háborús bűnöket kivizsgáló ENSZ-törvényszék felállását, és a további fegyverszállítást Ukrajnába.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.