Politika

A pofátlanság teteje: Külön rendeletet hoztak, hogy Áder János nagyobb villába költözhessen, mint lehetne

nyugatifeny.hu

Még lesz saját liftje is.

Egy 720 négyzetméteres ingatlanba költözik Áder János búcsúzó köztársasági elnök, miután május elején lejár a mandátuma, tudta meg a 24.hu.

Az ingatlan mindössze pár száz méterre van a Béla király úti köztársasági elnöki rezidenciától, vagyis a politikus maradhat a már jól megszokott

svábhegyi környezetben.

A információit a Köztársasági Elnöki Hivatal is megerősítette. A volt elnökök juttatásai életük végéig járnak, így szerintük Áder János ugyanazt a juttatást kapja, mint elődjei.


A vonatkozó jogszabály szerint a volt köztársasági elnök kérheti, hogy az állam gondoskodjon a „megfelelő” lakhatásáról. Göncz Árpád a II. kerületi Vérhalom tér 7. alatt található villába kültözözz, Sólyom László egy akkor épült svábhegyi társasházi lakást választott, Áder elődje, a plágiumbotrányba belebukó Schmitt Pál pedig nem kért állami ingatlant, inkább visszaköltözött a sajátjába.

Áder János új otthona, a Béla király úti ház már majdnem kész van, az utolsó simításokat végzik a munkások.

Az ingatlan korábban az amerikai nagykövetségé volt, csere révén került a magyar állam tulajdonába még 2007-ben. Egy 364 négyzetméteres, átlagos állapotú ház állt ott, amit tavaly kezdtek el bővíteni és felújítani.

Ehhez a kormány jogi segítséget is nyújtott, amikor az ingatlant egy 2020. decemberi kormányrendeletben hozzácsapta a korábban már

nemzetgazdasági szempontból kiemelt

jelentőségűvé nyilvánított Normafa Park beruházáshoz, noha távolabb esik a Normafától. Erre azért lehetett szükség, mert a hatályos építésügyi előírásoknál nagyobb házat terveztek: a 24.hu birtokába került dokumentáció szerint a megengedettnél jóval kevesebb zöldterülettel.


A villa összesen 720 négyzetméteres lett, ami kétszerese az eredetileg ott álló háznak, és

liftet is építettek

az épületbe az engedélyeztetési dokumentáció szerint.

Áder Jánosnak a vagyonnyilatkozata szerint két budai lakása is van: egy 135 négyzetméteres, 55 négyzetméteres óriásteraszos II. kerületi ingatlan mellé 2019-ben egy 125 négyzetméterest vásárolt szintén a II. kerületben, ezeknek fele részben tulajdonosa. Emellett Kisorosziban egy 75 négyzetméteres házzal is rendelkezik, ennek a negyede az övé.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top