Politika

Kilométerenként 5 milliárdért épít autóutat Ököritófülpösnél a Szijjártót is luxusjachtoztató Szíjj László cége

nyugatifeny.hu

Valaki nagy pénzeket szakított.

Az M49-es gyorsforgalmi út kivitelezési munkálataira kiírt közbeszerzést nyerte el

nettó 138 milliárd 46 millió 671 ezer 674

forint értékben a Duna Aszfalt – derül ki az uniós közbeszerzési értesítő keddi számából, írta meg az alfahir.hu.


A hirdetmény szerint ezért az összegért az M3-as autópálya és Ököritófülpös közti 28,2 kilométeres, kétszer két forgalmi sávos autóutat kell megépítenie, mely tartalmaz 4 darab különszintű és 5 darab körforgalmi csomópontot, 22 darab műtárgyat, kétoldali komplex és egyszerű pihenőt, valamint a szükséges közműépítést is. A beruházás részét képezi a Győrteleket elkerülő 3,3 kilométer hosszú (másodrendű főút) szakasz is.

Ez azt jelenti, hogy az M49-esnek ez a szakasza,

kilométerenként 4 milliárd 895 millió forintba fog kerülni.

Duna Aszfalt Zrt. a tenderen a Strabagot, valamint a Dömper Kft., a Subterra-Raab Kft. és a Pannon-Doprastav Kft. alkotta konzorciumot előzte meg.

Forrás: kormány.hu


A Duna Aszfalt tulajdonosa az ország egyik leggazdagabb oligarchája, Szíjj László, aki Lady MRD nevű luxusjachtján vendégül látott számos vállalkozót, állami cégek vezetőit, illetve állami vezetőket, köztük Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztert is.

(via, alfahir.hu / telex.hu) |forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top